Belföld

Komposztprogram indul öt településen

Támogatással népszerűsíti a házi komposztálást az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány.

Székesfehérvárról Maroshegy, valamint Szabadbattyán, Kőszárhegy, Csór és Úrhida kapcsolódik be a kezdeményezésbe. A program részleteit sajtótájékoztatón ismertette Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője és Domokos Tamás, az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány kuratóriumi tagja ismertette hétfőn, Székesfehérváron.

Előzetes igényfelmérés alapján 300 kertes házban élő családot választottak ki. Ők ingyenesen két-két komposztládát kapnak, és díjmentesen vehetnek bérbe komposztaprító gépeket. A családoknak gyakorlati képzést is szerveznek a komposztálás szabályairól –mondta Domokos Tamás.

Az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: a program olyan helyszíneken valósul meg, ahol a komposztált hulladékot nem szállítják el közszolgáltatás keretében, és többnyire elégetik a zöld hulladékot.

Mivel Maroshegyen az elmúlt években sok fát ültettek, azért hogy növeljék a zöldfelületek nagyságát, így jól jön, hogy a komposztálással hasznosítani tudják majd a lehulló lombokat- mondta Brájer Éva képviselő. Hozzátette: már sok család életében jelen van a komposztprogram Maroshegyen, de a pályázat révén most lehetőségünk van az embereknek ezt a módszert jobban, szakemberek segítségével is megismerni.

Az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány az Új Széchenyi Terv KEOP pályázatán nyert mintegy 9.3 milliós támogatást. Ehhez öt százalék magánerőt biztosít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik