Belföld

Dajcstomi díszkötésben

A személyes véleményének kifejtése mellett annak is utánanézett az Index.hu bloggere annak, kik kaptak díszpolgári címet Deutsch Tamás előtt.

Mint arról a Szeged24 korábban beszámolt, zárt ülésen arról döntött a Csongrád Megyei Önkormányzat, hogy díszpolgári címet adományoz Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőnek. A döntés nem csupán a megyei közgyűlés ellenzéki képviselőit, de a közösségi oldalak olvasóit is felháborította. Snake, az Index bloggere pedig többek között a következőket írja: “Matolcsy Gyuri ide, Schmitt Pál oda, az év poénját a Csongrád Megyei Közgyűlés jegyzi azzal, hogy a harmadjára kiosztásra kerülő „Csongrád Megye Díszpolgára” címet az idén Deutsch Tamás kapja.

Azt írja az önkormányzat felhívása: “A Csongrád Megye Díszpolgára cím annak az élő vagy elhunyt magyar, illetve külföldi természetes személynek adományozható, aki Csongrád megyében, vagy a megye érdekében a nemzettudat ápolása, erősítése tekintetében kiemelkedő munkát végzett és ezen tevékenységével, példaértékű emberi magatartásával, hazaszeretetével, a megye és ezen keresztül a nemzet iránt érzett elkötelezettségével elismerést váltott ki akár szűkebb, akár tágabb környezetében.”

A zseniális tehetségű, bár mára kissé megbucisodott playboy előtt 2010-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, tavaly pedig Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa kapta az elismerést. Deutsch személyében most új megvilágítást kap a „nevetségessé tétel” fogalma. Schmitt a doktori és az államfői, a Csongrád Megyei Önkormányzat pedig ezt a címet járatta le, igaz, utóbbi nem annyira érdekes, de legalább olyan vicces.

A döntést természetesen zárt ülésen hozták, a fideszes többség marhára elégedett, az ellenzék kiakadt, nekünk maradt a felhőtlen jókedv. Az MSZP-sek szégyenkezve vették tudomásul a döntést, a jobbikosok pedig már csak legyinteni tudtak. Pedig jó poén ez, emberek, átkozottul jó, kéretik nevetni, ha lehet, hisztérikusan! A feltételekben foglaltak mindegyikének eleget tett Tamás, főleg a példaértékű emberi magatartást sikerülhetett a legkönnyebben alátámasztani, hiszen mind magánéletében, mind megnyilvánulásaiban a keresztény konzervatív értékrend tükröződik. Példaértékűen….A Csongrád Megyei Közgyűlés – Magyar Anna elnökkel az élen -hülyét csinált magából, s még tapsolt is hozzá. Deutsch pedig felkerült a polcra kollégái mellé, díszkötésben. Nem sokan fognak hivatkozni rá, mint törzsanyagra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik