Belföld

Negyven ember fűtés nélkül Fehérváron

Gázszivárgás miatt egy házban hétfőn leszerelték a gázórákat, a Fehérvár24 úgy tudja csütörtökön délután több lakásban ismét meleg lesz.

Volt, amikor a tíz fokot sem érte el a hőmérséklet az Ady Endre utca 2. számú házában. Hétfőn az egyik lakó gázszagot érzett, egyből kihívta a gázszolgáltatót. A cég emberei végigvizsgálták a tizenhárom  lakást,  mindössze kettőben mutattak ki némi gázszivárgást, ám emiatt az egész házban elzárták a gázt, sőt a mérőórákat is leszerelték – adta hírül a Fejér Megyei Hírlap.

A lap információja szerint az EON helyszínen kint járt szakemberei úgy tájékoztatták a lakókat, hogy addig nem állítják vissza a szolgáltatást, amíg a gázórához bejövő és az onnan kijövő csőszakaszokat és a gáztűzhelyekhez vezető flexibilis csöveket újra nem cserélik. Ez hosszabb időt vesz igénybe, mert a felújításhoz gáztervet kell készíteni. A felújítás pedig a háznak, 1,2 millió forintjába kerül.

A Fehérvár24 Egyházi Nikolettától, az E.ON Hungária Zrt. szóvivőjétől megtudta: csütörtökön a szakemberek a kezelő, önkormányzati tulajdonban lévő céggel együtt átvizsgálják a lakásokat. Azokban az otthonokban, ahol egyszerű karbantartással megoldható a probléma, újra indítják a fűtést még ma. Ahol terv kell a felújításhoz, ott a helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, az ilyen lakásokban élőkről a katasztrófavédelemnek kell gondoskodni.

Egyházi Nikoletta kiemelte: nehezíti a munkájukat, hogy vannak olyan ott élők, akik nem működnek együtt a kollégáival. Mint a szóvivő elmondta, a ház belső hálózatában van a probléma, ezeket a karbantartó állítja helyre.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjét nem tudtuk értekezlet miatt elérni most. Információnk szerint azonban az önkormányzat szükség esetén kollégiumban biztosít helyet azoknak, akik továbbra is hidegben maradnak, és erre igényt tartanak.

A házban lakók megerősítették lapunknak, hogy óriási a sürgés-forgás a házban. Többen azonban nem értik, miért kellett erre napokat várni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik