Szerdán délután fél ötkor, ételosztáskor érkezem a Menhely Alapítvány Kürt utcai melegedőjéhez. Már ekkor több tucat ember tolong az önkéntesek által készített párizsis, szalámis és zsíros kenyerekért. Az egyre hidegebb időben forró teát is kapnak a rászorulók a sovány uzsonna mellé – egyelőre ennyi telik a szűkre szabott keretből délutánonként.
Lapis Kristóf és Horváth Zsuzsa.
Fotó: Kummer János
Miután átpréselem magam a kisebb tömegen, Lapis Kristóf, a segélyszervezet munkatársa nyit ajtót a klubszobára emlékeztető hátsó helyiségek felé. Kristóf és kollégája, Horváth Zsuzsa utcai szolgálatot látnak el, ami dióhéjban annyit jelent, hogy a VII. kerület közterületein tartózkodó hajléktalanokat járják végig, s ha kell segítenek nekik. Késő délután még folyik a készülődés az indulásra: forrásban van teának való víz, csomagolják a konzerveket, és összeállítják az esti útitervet.
Kristóf egy Budapest térképen kutatja, hol lesz az első, nem várt állomásunk. Kiderült ugyanis, hogy háromig több mint száz bejelentés érkezett az alapítvány diszpécserszámára, ezért az éjjel is cirkáló krízisautót kisegítve, most nekik is fel kell venniük pár címet. „Igazi bolondok háza lehet” – mondja Kristóf a legnagyobb türelemmel az arcán.
Pár perc múlva Zsuzsa újabb küldetéssel a tarsolyában fut be a klubszobába. Vázolja, hogy jelentkezett nála egy aranyos bácsi, aki annyira megijedt a hidegtől, hogy tíz év utcai élet után hajlandó szállóra menni. Szerencséje van – folytatja – tegnap látta a tévében, hogy a fagy miatt hamarabb megnyitották a felújítás alatt álló Aszódi utcai hajléktalanszállót a IX. kerületben, ahol jó eséllyel, talán már ma állandó helyet kaphat. Mihállyal, az aranyos bácsival, közvetlenül indulás előtt találkozunk a konyhában. Tiszta, terepszínű ruhában várja, hogy új lakhelyére kísérjük. Vonásait már kikezdték az évek, de jól tartja magát. A szemei vérben úsznak, két napja nem aludt. Mint később kiderül, ez bevett módszer a fagyhalál ellen.
A szálló csak hatkor nyit, ezért van időnk elugrani a diszpécser által megadott első címre, a Lágymányosihoz (Rákóczihoz) – mondja Kristóf. A kocsiban Zsuzsa a navigátor pozíciót foglalja el, Mihállyal mi a műbőrrel borított hátsó ülésen foglalunk helyet. A hajléktalan férfi hatvanöt éves, egy békési faluban született. Korábban lakatosként dolgozott, most utcát seper és apróbb szívességekért cserébe segít rendben tartani egy-két Stadionok környéki vállalkozás portáját. A szállóra a fagy elől menekül. „Tegnap vettem egy fél literes ásványvizet. Nyitnám ki és már kopogni lehetett rajta” – állítja. Útközben elmeséli, hogy szeret magának mindent megvenni, ezért is dolgozik. Most is gyümölcsök, kenyér és egy adag kolbász lapul a szatyrában. Utóbbit egy általa összetákolt sütőlapon szokta elkészíteni rejtett kis zugában, nehogy észrevegyék, min ügyködik. Inni csak keveset szokott: két kisüveges „pálinkát” minden reggel – vallja be.
Közben eltévedünk. Tábla híján alig lehet megtalálni a Lágymányosi (Rákóczi) híd környéki utcákat. Pár kanyar után Kristóf végül rátalál a jó irányra és egy kivilágítatlan, a Dunában vagy egy telephelyben végződő kanyargós útra vezeti a kocsit. Nyáron gyakori, hogy ezen a környéken keresnek menedéket az utcán élők, de ilyenkor rettentően hideg tud lenni a parton – magyarázzák a menhelyesek. Kristóf a telephely biztonsági őrétől érdeklődik az „ügyfelek” holléte felől, aki elmondja: már a rendőrök is jártak kint a helyszínen, valószínűleg ők tették a bejelentést. Zsuzsa szerint a hatóságok az esetek többségében nekik szólnak, ha a szabad ég alatt éjszakázó emberekre akadnak.
Egy alkalmi lak
Fotó: MTI / Földi Imre
Elindulunk megkeresni a szálláshelyet. Mihály is velünk tart, szakértő szemmel pásztázva a környéket. Előttünk a híd emelkedik, a távolban a főváros fényei szikráznak a folyó vizén. Nyáron bizonyára kiváló hely lenne innen megnézni a naplementét a barátok társaságában egy üveg borral, most viszont csontig hatol a hideg. Pedig, mint megtudom Zsuzsától, a legrosszabb még csak hajnalban jön.
Rövid keresgélés után rá is találunk egy takarókkal, matracokkal körberakott szűkös betonkockára. Arra nem jöttünk rá, korábban milyen funkciót töltött be az építmény, mindenesetre most összedobált sátorként biztosítja két ember túlélését. Zsuzsa köszönéssel indítja a kapcsolatfelvételt, Kristóf pedig bevilágít a rideg falak közé, amelyek szintén szivaccsal, pokrócokkal vannak kibélelve. Azonnal látni: az alkalmi lak gazdája nincs otthon.
Zsuzsa szerint az ilyen típusú helyek még a biztonságosabbak közé tartoznak, Mihály meg is erősíti ebben. „Itt jól tudják melegíteni egymást” – fejti ki. A menhelyesek felidézik: hiába szokták kérni a vackokban élőket, hogy ne kászálódjanak ki a kedvükért a fekhelyükről, ezt rendszeresen megteszik. A legtöbbször lehet érezni, ahogy kiárad a meleg a szivacsok közül, de minél hidegebb van, annál kevesebbet ér a védelem – teszik hozzá.
Tovább indulunk, Mihályra vár az új otthona. Kristófék is izgatottak, ritkán adnak át hajléktalanszállót, pedig lenne elég elhagyatott épület a fővárosban, amelyet fel lehetne újítani. Mihály is megjegyzi: ha kapnának egy helyet, biztosan ő is beszállna az építkezésbe. Akármennyire nehéz, csinálná a lakatosmunkát – jelenti ki.
Begördülünk a szálló elé, amelyet keddtől a Budapesti Módszertani Szociális Központ tart fent. A szervezetek között egyébként példamutató az együttműködés: a krízisautók diszpécserszolgálata a Máltai Szeretetszolgálattal például közös, de a szállóhelyek kiosztásában is mindenki próbál segíteni a másiknak.
Az Aszódi utcai intézmény előtt már sor áll. Gyorsan terjed az új szálló híre a városban, de még nincs telt ház. Zsuzsa összefut egy korábbi ügyfelével, aki nemrég szabadult a börtönből. A felügyelőtisztje sorsára hagyta, munkát és fedelet sem kapott szabadulása után. Kedden még kilátástalannak tartotta a helyzetét, az új lakhely talán az első kapaszkodó lehet a számára – jegyzi meg az alapítvány munkatársa.
Nemsokára Mihályra kerül a sor. Egy gyors regisztráció után már kísérhetjük is a szobája felé „Kísérni kell, ajaj!” – szisszennek fel hamiskás mosollyal a szájuk sarkában a körülöttünk állók vészjóslóan. Itt viszont még nem alakultak ki az erőviszonyok, a klikkek, ezért jobb az esély a beilleszkedésre – magyarázza Zsuzsa. „Sok hajléktalan pont emiatt nem hajlandó szállóra menni, mi pedig nem kényszeríthetjük őket. Pedig itt négyágyas és páros szobák is vannak az élettársaknak, ami ritka komfortnak számít” – teszi hozzá.
Aszódi utcai szoba
Fotó: MTI / Mohai Balázs
Mihályt egy négyágyas szobához vezetik. Pontosabban egy négy vasággyal, szürke matracokkal és a bejáratnál szekrényekkel felszerelt szinte üres és tiszta helyiséghez. A közös zuhanyzó az emeleten van. A férfi rögtön leveti a felsőjét – itt már jó meleg a radiátor. Úgy tűnik, megtalálja a helyét: mosolyog, a hála leolvasható az arcáról. Mint mondja, már csak egy borotválkozásra vágyik és pihenésre. Hivatalosan még nem kaphat állandó fekhelyet, de ha rendszeresen jelentkezik esténként, akkor valószínűleg nem kell majd tolakodnia az ágyáért.
Búcsúzásképp még elővarázsolja szatyrából a sütőkolbászokat, hogy megmutassa: ezért keményen megdolgozott. Mi szép álmokat kívánunk neki, két nap ébrenlét után ráfér az alvás. Zsuzsa kint megemlíti: direkt nem hozta szóba, van-e konyha, ahol sütni-főzni lehet, nehogy elijessze Mihályt a költözéstől. A szálló vezetői a kapuban még a lelkünkre kötik: a diszpécserek telefonáljanak, mielőtt ide küldenek valakit, mert egyre kevesebb a hely.
Az autóban Kristófék eldöntik: visszagurulunk a hídhoz, hátha időközben megjöttek a betonkocka lakói, de odaérve sajnos ismét csalódnunk kell; a vacok még mindig üres. Utunk ezután a belvárosba vezet. Zsuzsa és Kristóf megkezdik VII. kerületi szolgálatukat. Mostantól célirányosan járjuk körbe a „bejáratott” helyeket…
Cikkünk folytatásában találkozunk a Blaha Lujza tér nagydumás flaszterkoptatójával, Gáborral. Jánossal, akinek már a harmadik mobilját lopják el a haverja miatt. Lászlóval, a filmrajongóval, akit egy házsártos szomszéd és egy semmiből előtűnő jó tündér is meglátogat. Péterrel, aki reménytelen eset, és Attilával, akit háromszor hoztak vissza az életbe, és ezt mindig kétszer mondja el. Kövessék holnap is a fagyos Budapestet járó menhelyes autót!
