Belföld

Még pár nap, és dönt a kormány a BKV-ról

A főpolgármester szavai szerint a kabinet mai ülésén nem határozott arról, hogyan mentik meg a fuvarozócéget.

Még pár nap, amíg dönt a kormány a BKV helyzetének megoldására benyújtott javaslatokról – ezt mondta a főpolgármester a délelőtti kormányülésről távozóban. Tarlós István nem árult el részleteket, délután kettőkor tart sajtótájékoztatót, amelyen ott lesz a Hir24 is.

A főváros január elején juttatta el a kormányfőnek és több kormánytagnak a vállalat megmentését célzó javaslatait. A többi között szeretnék, ha a kormány hozzáférhetővé tenné a kormány által zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatást. Emellett felmerült az úthasználati díj bevezetése, a régiós elvű közösségi közlekedési adó kivetése, a helyi iparűzési adó mértékének emelése, illetve a közösségi közlekedés 27 százalékos áfakulcsának 5 százalékra való csökkentése.

Eddig bírták a BKV-buszok

A hideg miatt sokkal több kocsi robbant le ma, mint tegnap. A kedd kora délelőtti adatok szerint eddig 240 meghibásodást rögzítettek, ebből 80 esetben nem tudták a helyszínen megjavítani a buszt, a garázsba kellett vontatni a járműveket.

Hétfőn ugyanezt a számot csak délutánra érték el, ebben nagy szerepe van annak, hogy a buszok átlagosan 17 évesek – mondta a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke. Nemes Gábor szerint emiatt nagyobb követési időkkel kell számolni a menetrendben.

Nagyításhoz kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik