Belföld

30 centiméteres hó várható a hétvégén Szegeden

A katasztrófavédelem készül a segítségnyújtásra.

A Dél-Alföldön a hétvégén várható nagy havazás miatt az utakon is szükség lehet segítségre – mondta Szatmári Imre, a Csongrád megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

Az ezredes sajtótájékoztatón elmondta, megerősítik az ügyeleti szolgálatot, ahol összegyűjtik igényeket, és döntenek a szükséges beavatkozásokról. A szakember a várható feladatok között elsősorban az úton rekedtek kimentését és az útakadályt képező járművek eltávolítását említette.

Az igazgató közölte, a hajléktalanok számára ideiglenes melegedőket jelölnek ki, és számba vették azokat a tanyán élő embereket, rendszeres kezelést igénylő betegeket, szülés előtt álló nőket, akik segítségre szorulhatnak.
Szatmári Imre tudatta, a védelmi bizottság ülésén külön szó esett az illegális migránsokról, akik a havazás és a hideg ellenére is várhatóan megpróbálnak a zöldhatáron keresztül Magyarországra jutni, a hatóságok az ő ellátásukról is gondoskodnak majd.

A rendkívüli időjárás miatt a lakosság ellátásában súlyos fennakadásokra nem számítanak, helyi szintű üzemzavarok azonban előfordulhatnak – mondta a katasztrófavédelmi vezető.
A hétvégén komoly havazás várható a Dél-Alföldön, a hótakaró vastagsága helyenként meghaladhatja majd a 30 centimétert is – közölte Tóth Tamás meteorológus kedden Szegeden.

Az előrejelzések szerint az Északkelet-Európából érkező nagyon hideg és a Földközi-tenger térségéből származó páradús légtömegek találkozása nyomán mediterrán ciklon alakul ki, amelynek egy része várhatóan érinti Magyarországot is – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi munkatársa a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság ülését követően.

A lehűlés mellett jelentős csapadék is várható elsősorban a Dél-Alföldön, Csongrád és Békés megye területén. Szombaton napközben egészen vasárnap délelőttig tartós havazásra kell számítani, helyenként 20-30 centimétert meghaladó hóréteg is kialakulhat – tudatta a szakember.

Vasárnap az északi, észak-keleti szél is megerősödhet, így hófúvások is kialakulhatnak – tette hozzá a meteorológus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik