Belföld

Győrben senki nem fog ingyen jogot tanulni

A felsőoktatási keretszámokból kiolvasható, hogy a rábaparti város egyetemének nem lesz lehetősége állami ösztöndíjas hallgatót felvenni szeptembertől jogra.

Január 21-én kihirdették a következő időszakara vonatkozó felsőoktatási keretszámokat, melyek az állami ösztöndíjjal illetve részösztöndíjjal felvehető hallgatók számát mutatja meg. Egészen megdöbbentő adat, hogy országos szinten 2012 szeptemberétől csupán 100 diáknak lesz lehetősége önköltség vállalása nélkül jogot tanulni. A győri egyetemet súlyosan érintette ez a kvóta, hiszen a város egyetlen helyet sem kapott ebből. Pedig a kar vitathatatlan múlttal és hagyományokkal rendelkezik a jogtudományok területén, egykor a „haza bölcse”, Deák Ferenc is Győrben végezte jogi tanulmányait.

Dudás Kinga, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöke röviden így foglalta össze az álláspontjukat a döntéssel kapcsolatban:

– Csatlakozunk azokhoz a véleményekhez, melyek szerint nagyon kevés állami ösztöndíjas helyet biztosítanak ezen a területen, a Széchenyi jogi karának egy sem jutott. Ez borzasztó szomorú és sajnáljuk a kialakult helyzetet. Reménykedünk abban, hogy valamilyen módon bővíteni fognak ezen a létszámon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik