Belföld

Romániából cujka, Szerbiából tiszta szesz

A „háztáji” pálinkafőzés megkönnyítése nem változtatott az alkoholos bűnökön. A jogsértések túlnyomó része nem az otthoni szeszgyártásból ered, azért inkább a csempészek okolhatók.

Emlékezzünk csak: 2010-ben, az úgynevezett „pálinka törvény” elfogadása után sokan attól tartottak: Magyarországon szinte ellenőrizhetetlené válik a „pálinkagyártás”. A párlatok magánfőzése 2010. szeptember 27. óta törvény által engedett, de szigorú megszorításokkal. Hogy csak néhányat említsünk: a jogszabály szerint magánfőzésben a 18. életévét betöltött személy saját vagy vásárolt gyümölcsből évente, kizárólag személyes fogyasztásra 50 liter 86 fokos párlatot állíthat elő adómentesen, amely 86 liter 50 fokos, vagy 100 liter 43 fokos párlatnak felel meg. Ezen mennyiség fölött, illetve, ha a párlatot a magánfőző értékesíteni kívánja, meg kell fizetni a jövedéki adót, és az előállítást a vámhatóságnak három nappal korábban be kell jelenteni. És még folytathatnánk napestig a rendelkezés különböző pontjait, de inkább egy meglepő érdekességgel szolgálunk: a dél-alföldi régióban az otthoni pálinkafőzés mellett továbbra is működő bérfőzési tevékenység keretében egymillió hektoliterfokot meghaladó mennyiségű párlatot állítottak elő tavaly, amely 27,53 százalékkal meghaladta az előző évi termelést.

Vagyis alkoholos bűneik gyökereit nem a magánfőzésben kell keresni – mondta el Márkus András dandártábornok. A dél-alföldi vámrégió regionális főigazgatója igencsak érdekes tényekkel és adatokkal szolgált a szeszcsempészetről is. Ezek szerint a legjellemzőbb a román határszakasz tekintetében az úgynevezett „cujka” behozatala. Míg Röszkén elsősorban a határhoz közel élők tiszta szeszt próbálnak becsempészni átalakított gépjárművekben. A tranzit forgalomban jellemzően a román, illetve török fuvarozók körében fordul elő az adózás alól elvont alkoholtermék „rejtegetése”. Bács-Kiskun megyében, jellemzően a Nyugat-Európában dolgozó szerb vendégmunkások követik el a szesszel kapcsolatos bűnöket. Az alkoholtermékek döntő többsége az utasok poggyászából kerül elő, vasúti forgalomban a vonatfülkék szemetesében, illetve az üléstámlák mögött utaznak – jellemzően műanyag palackokban – a különböző kommersz szeszes italok, házi párlatok.

Tavaly a dél-alföldi régióban 4.713 esetben 10856,7 hektoliterfok alkoholterméket foglaltak le 45 millió 141 ezer forint értékben. Tiltott pálinkafőző berendezésekre is lecsaptak a fináncok – 2011-ben a dél-alföldi régióban 7 esetben 9 ilyen masinát koboztak el.
És hogy melyik volt a tavalyi év egyik legnagyobb, legérdekesebb fogása? Csongrád megyében a vámhatóság járőrei előzetes adatgyűjtés után ellenőrzést végeztek egy társasház teraszgarázsában, ahol arra figyeltek fel, hogy két férfi kannákat pakol egy Mercedes és egy Renault kisteherautó közelében. A pénzügyőrök az egyik autó átvizsgálása során, annak csomagtartójában találtak egy 20 literes és három 10 literes műanyag kannában 50 liter, a gépkocsi hátsó ülése előtt egy 20 literes és három 10 literes műanyag kannában szintén 50 liter tiszta szeszt. A parkolóhelyen további három 20 literes műanyag kannából 60 liter, a gépkocsi hátsó részénél két 20 literes és két 10 literes műanyag kannából 54 liter tiszta szesz került elő. Az összesen 214 liter tiszta szeszről kiderült: Szerbiából illegálisan jutatták be Magyarországra.

A pénzügyőrök a további vizsgálat során a másik gépkocsi nyitott csomagtartójában és a gépkocsi mellett nikecell bálákat találtak. Az ezekben kialakított rejtekhelyeken a járőrök kilenc 20 literes és kilenc 10 literes műanyag kannában összesen 270 liter tiszta szeszt fedeztek fel. Ez is Szerbiából származott. A járőrök éppen az illegális termékek átvételekor csaptak le az elkövetőkre.

– Éppen ezért a magas adótartalmú termékekre, így többek között az alkoholra elkövetett jogsértések felderítését eddig is és ezután is kiemelten fogjuk ellenőrizni. Az év minden szakában, folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogy mikor mely területen van nagyobb lehetőség az ilyen jellegű jogsértések felderítésére. Ez alatt értem a határátkelőkön nyári szezonban megnövekedő forgalmat, vagy az időszakosan kitelepülő vásárokat, fesztiválokat. Az adatok és a fellelhető kockázati tényezők függvényében munkatársak átcsoportosításával oldottuk meg, és bízom benne, hogy a jövőben is megoldjuk sikeresen ezt a feladatot is – tájékoztatott Márkus András dandártábornok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik