Belföld

A győri kultúra nagyköveteit köszöntötték

Január 20-án a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére, a győri művészetek képviselőit ünnepelték a Richter Teremben. A Vaskakas Bábszínház társulata és Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház tagja is a díjazottak között szerepelt.

1989 óta, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc. Már hagyomány, hogy a jeles dátumon Győrben is köszöntik a kultúra nagyköveteit, azokat a társulatokat és tehetségeket, akik sokat tettek és tesznek is a város művészetéért. A 2012-es ünnepségen elsőként Simon Róbert Balázs, Győr alpolgármestere szólt a Richter Teremben összegyűlt közönséghez. „Olyan nép vagyunk, amelyet elsősorban nem térségi kötelékek fűznek össze, sokkal inkább a kultúra és a nyelv tesz bennünket közösséggé és nemzetté. Ha ez elvész mi is elveszhetünk…” – mondta az alpolgármester.

Művészi pályák, művészi díjak

A zsúfolásig megtelt Richterben az első elismerést Horváth Sándor Domonkos, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója vehette át, akit Győr Közművelődéséért Díjban részesítettek. A Győr Művészetéért járó plakettet Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze, és a Vaskakas Bábszínház társulata érdemelte ki ebben az esztendőben, míg Narancsik Ildikó, fesztiválszervező díszoklevéllel és Ezüst Emlékéremmel gazdagodott.

A kultúr-találkát a Győri Ütőegyüttes zenés összeállítása zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik