Belföld

Tömeget és traktorokat várnak a kormány mellett

A szombati kormányvédő békemenetet a Fidesz bár hivatalosan nem támogatja, nem hivatalosan segíti a szervezést.

100.000

Hét ország. Százezer ember. Nagyjából ezekre a számokra számít Széles Gábor, Bayer Zsolt, Bencsik András és holdudvara a szombati kormányvédő demonstráción, jelesül: békemeneten. A szervezők egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondták: néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért. Ahogy Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája fogalmazott: igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa “egyes politikai és sajtókörei művelnek Magyarországgal”.

Last minute

A délután 16 órakor kezdődő budapesti békemenetre valóban sok településről érkeznek a kormányt védeni akarók. Nyíregyházáról, Kiskunhalasról, Pécsről, Komlóról, Szegedről biztos, hogy indulnak buszok szombat délelőtt. A szervezők egy bemutatott térkép bizonysága alapján nem csupán embertömegre, hanem sok-sok munkagépre és traktorra is számítanak.

Itt jegyeznénk meg, hogy a dízelár szerdától 449 forint literenként.


Forrás: demokrata.hu

Az országhatáron túlra is eljutott a kormányvédés híre. Például a Délvidékre. Az egyik helyi hírportálon nemrég megjelent felhívás szerint bár buszokat nem tudnak indítani, a Civil Összefogás Fórum és Civil Együttműködési Tanácskozás arra kéri szimpatizánsait, hogy önköltségi áron vegyenek részt az eseményen.

Erdélyben már szerencsésebb a szervezés – itt a Tőkés László által elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. Közleményük szerint az EMNT arra kéri a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helységnévtáblákat vigyenek magukkal.

Támogatja is, meg nem is

A Fidesz hivatalosan ugyan nem támogatja a megmozdulást, mégis úgy tűnik, hogy nem hivatalos csatornáikon azért tologatják előre az aktivistákat. A hvg.hu nemrég egy a lap birtokába került levélről írt, melyet pécsi tagjainak szánt a legnagyobb kormánypárt helyi szervezete, melyben szó esik arról, hogy terveik szerint választókerületenként egy-egy busz indítanak a budapesti tüntetésre. A hvg idézi a levelet: „A félreértések elkerülése végett elöljáróban szeretnénk leszögezni azt is, hogy csak a Kormány melletti békés megmozdulásra szól a meghívónk, nem más szervezetek által időközben esetleg meghirdetett tüntetésre”.  Az utazás költsége – melyre a levél tanúsága szerint a nemcsak párttagokat, hanem szimpatizánsokat és családtagokat is várnak – 2000 forint.


Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője magyarázza az útvonalat
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Pécsről egyébként valóban indul busz a fővárosba: a kirándulás az egyik jól ismert helyi civil aktivista és Fidesz-szimpatizáns szervezi. Az utazás a Hír24 információi szerint önköltséges, további információt állítólag a helyi Fidesz irodában lehet kérni.

Szintén érdekes egybeesés, hogy például a kiskunhalasi buszos kirándulást a Fidelitas helyi szervezete népszerűsíti a Facebookon, sőt, arra jelentkezni is a Fidesz – Fidelitas választókerületi irodájában lehet. Szarvason pedig a város polgármestere, egyben Fideszes országgyűlési képviselő, Babák Mihály invitálja a település lakóit egy a budapesti megmozduláshoz kapcsolódó helyi szimpátiatüntetésre.

Szegedről és általában Csongrád megyéből több ezer szimpatizánst várnak a fővárosba. Ezt a Fidesz szegedi elnöke (!) nyilatkozta a Szeged24-nek. Gyimesi László hozzátette: az utazásokat mindenki maga oldja meg, központilag nem szerveznek buszokat.

Győr-Moson-Sopron megyéből ellenben kevesen készülnek a békemenetre. A megyeszékhelyen a Fidesz irodában ülő hölgy a Győr24 kérdésére elárulta sokan érdeklődtek már a különbusz iránt, de eddig mindenkit el kellett keseríteni, ugyanis a helyi szervezet nem indít járatot a tüntetésre, így a szimpatizánsoknak egyénileg kell megoldaniuk az utazást.

A soproni Fidesz iroda munkatársa nem tud róla, hogy mennének a tüntetésre városukból. A mosonmagyaróvári Fidesz elnökségi egyik tagja azonban azt mondta, Óvárról indítanak egy ötvenfős buszt szombaton, valamint Halásziból szintén útra kel egy ötvenöt fős járat, ami a Szigetközből összeszedi az embereket.

Csendes ellenkezés a Facebookon

Bár a kormányvédő megmozdulás ellen szerveződő tüntetésről egyelőre nem tudni, a legnagyobb közösségi portálon már elkezdődött a néma, szimbolikus protestálás. A “Nem kérek Bayer Zsolt fideszes békemenetéből” nevű Facebook-oldalnak már több, mint kétezer, az „Otthon maradok és NEM veszek részt a Fideszes békemeneten!!!” csoportnak pedig már majdnem háromezer tagja van. A kialakult közösségi média háborút jól illusztrálja egy az Egyenlítő Tv oldaláról származó grafikon, mely a január 14-ei állapotot mutatja. A tendencia most is hasonló.


Forrás: Egyenlítő Tv

Tüntetések hétvégéje

A kormányvédő „békemenet” mellett egyébként két másik demonstrációt is tartanak hétvégét. Az egyik a köztársasági elnök plágiumbotrányára reagáló „Ünnepélyes Diploma(f)osztó”, mely szombaton délután 16 órakor kezdődik a budapesti Dísz téren. A másik pedig a Klubrádió elnémítása ellen protestálóknak szól „Hadd szóljon” címmel vasárnap délután 15 órától a Batthyány-örökmécsesnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik