Belföld

Kulturális csemegék megyeszerte

Változatos programokkal készülnek a kisebb települések a magyar kultúra napjára Fejér megyében.

A bicskei Petőfi Művelődési Központ az emléknapon, vasárnap 16 órakor irodalmi délutánt rendez, ahol Pálfy Margit színművésznő Latinovits Zoltánra emlékezik Annak, aki szeret címmel. Bodajkon – szintén vasárnap 16 órakor – a református templomban a SzívHang Kórus és az egyházközség ifjúsági kórusának koncertjére kerül sor P. Tóthné Szakács Zita és Brunner Vilmos református lelkészek közreműködésével. Az ünnepségen köszöntőt mond Almádi István polgármester.

Lovasberényben a községi könyvtárban január 20-án, pénteken rendeznek ünnepi estet. Fellép Ütő Endre, Ütő-Dávid Lenke, Veigler Bettina, Horváth Péter és a helyi általános iskola negyedikes tanulói. Ugyanekkor nyílik meg Szakál Antal székesfehérvári képzőművész A magyar történelem dióhéjban című tárlata.

Móron, az Erzsébet téri Művelődési Házban Wass Albert-esttel köszöntik a magyar kultúra napját január 24-én, kedden 18 órakor. Rékasi Károly önálló estje a Szerelmem, Erdély címet viseli. Pázmándon, a művelődési ház kistermében január 21-én 15 órától ünnepi megemlékezést és civil tanácskozást rendeznek. A helyi szervezetek idei feladatainak, programjainak tervezése és egy civil kezdeményezés, a Mesefalu Pázmándon bemutatása szerepel a napirenden.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik