Belföld

Több mint tíz éve történt ingatlancsalási ügyekben születhet ítélet Szegeden

Több mint tíz éve történt ingatlancsalási ügyekben hozhat elsőfokú ítéletet január 23-án a Szegedi Városi Bíróság.

A hatályon kívül helyezés miatt megismételt elsőfokú eljárásban hétfőn hangzottak el a perbeszédek. Az ügyészség a vádlottakat részben tettesként, részben bűnsegédként elkövetett csalással, zsarolással, illetve köz- és magánokirat-hamisítással vádolja.
A vádhatóság álláspontja szerint az egymással rokonságban vagy barátságban álló vádlottak egy része “munkamegosztásban dolgozott”, a bűncselekményeket bűnszövetségben követte el.
Az ügyészség szerint a vádlottak a koruk vagy egészségügyi helyzetük miatt hátrányos helyzetű sértettek bizalmába férkőztek, majd rávették őket, hogy eltartási vagy adásvételi szerződést kössenek velük. Akadt olyan írni, olvasni nem tudó sértett, akivel elhitették, hogy házassága felbontásával kapcsolatos okiratot lát el kézjegyével, miközben adásvételi szerződést szignált. Egy másik esetben pedig egy pszichiátrián kezelt páciens azt gondolta, az egyik vádlott – magát koncertszervező ügynöknek kiadva – lemezszerződést írat alá vele, miközben ingatlanát adta el.
A szerződések megkötésénél közreműködő ügyvédek közül ketten vádlottként álltak a bíróság elé. Az ügyészség szerint volt olyan eset, amikor az ügyvéd tudta, hogy az adásvételi szerződést nem a tulajdonos írta alá, és az ügylet kapcsán nem történ valós pénzmozgás, más alkalommal a jogásznak pedig fel kellett volna ismernie, hogy a sértett – egészségi állapota miatt – képtelen felfogni a szerződés tartalmát.
A vádhatóság, bár a jelentős időmúlás enyhítő körülményként történő figyelembe vételét kérte, több vádlott – így az egyik ügyvéd – esetében letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A védőbeszédek során az egyik ügyvéd azt mondta, hogy a vádlottak nem becsapták, megtévesztették, hanem segítették a sértetteket. Több idős embert befogadtak, ápoltak, gondoskodtak ellátásukról. Az eltartási szerződésben vállaltaknak csak akkor nem tudtak eleget tenni, amikor előzetes letartóztatásba kerültek, s volt olyan sértett, akit szabadlábra kerülésük után újra gondjaikba vettek. A védelem szerint a vád az idős, beteg sértettek sokszor ellentmondásos vallomására alapul, több esetben bűncselekmény sem történt, így a tizenegy vádpont közül néhányban az eljárás megszüntetését, más vádpontokban a vádlottak – bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában történő – felmentését kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik