Belföld

Már a fideszesek egy része is Schmitt távozását szeretné?

Az MSZP továbbra is azt sürgeti, hogy Schmitt Pál és az őt jelölő Fidesz is szólaljon meg az államfő plágiumügyében.

A szocialisták mindazonáltal üdvözlik, hogy már a jobboldal szellemi holdudvarának egy része is a köztársasági elnök távozását várja el – mondta pénteken sajtótájékoztatón Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja. A Jobbklikk véleményportálon – ahol a kormányváltás előtt Navracsics Tibor jelenlegi miniszterelnök-helyettes is közölt bejegyzéseket – pénteken az jelent meg: az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért, de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére, Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania. Mint írták, a Köztársasági Elnöki Hivatal elutasította ugyan, de ezidáig nem tudta cáfolni a Hvg.hu szerdai írásának állítását, hogy az államfő doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával.

Szanyi Tibor ezt úgy kommentálta: két nap hallgatás után a Fideszhez köthető weboldalak egyikén végre “megszólalt a konzervatív lelkiismeret”.
Mint mondta, egyetértenek azzal, hogy ha az államfő sürgősen és hitelt érdemlően nem tudja cáfolni a vele szemben megfogalmazott gyanút, nincs más megoldás, mint hogy távozik hivatalából.
Az MSZP-s politikus szerint azonban nemcsak Schmitt Pálnak kellene lemondania. “Rendben, kezdje Schmitt Pál, folytassa Orbán Viktor és kövesse őt a Fidesz többi képviselője. Az ok ugyanaz: lopás. Orbán Viktor és kormánya ellopta az emberek megtakarításait, ellopta a nyugdíjakat, ezekben a napokban százezrek szembesültek azzal, hogy mennyivel csökkentették a járandóságukat. Ezeknek a műveleteknek egy következménye lehet, a távozás” – fogalmazott Szanyi Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik