Belföld

Fölösleges a roham a gyógyszerekért

Az év első napjaiban megjelent rendelet szerint mostantól csak kevesebb gyógyszert írhat fel az orvos a betegeknek.

Az eddigi szabályozás alapján, ha valakinek nagyobb mennyiségű gyógyszerre volt szüksége, akkor elég volt háromhavonta elmennie az orvosához. Mostantól azonban csak 30 napnyi gyógyszert kaphat egy beteg. Sőt eddig, ha egy 50 darabos kiszereléssel gyártott orvosság szerepelt a recepten, akkor azt megkaphatta a beteg. Mostantól azonban csak kisebb mennyiséget vihetünk haza. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szerint évente több milliárd forint spórolható meg az egy hónapra elegendő gyógyszermennyiség kiváltásával.

Van, amikor mégis

Azonban ha az orvos a vényen és a beteg dokumentációjában jelöli, hogy mely időtartamig látta el a beteget, akkor a 30 napot meghaladó mennyiség is kiadható. E szerint ha az orvos – mint ahogy eddig is szükséges volt – jelöli, hogy a beteget 50 napra látta el, akkor kiadható az 50 darabos készítmény. Vagyis igazán mégiscsak lehet nagyobb mennyiségű orvossághoz jutni.

A változás abban áll, hogy mostantól több receptet kell írnia az orvosnak.

Az egészségügyi államtitkárság az MTI-nek a szabályváltozásokat úgy indokolta: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a lakosságnál jelentős, sokszor lejárt gyógyszerkészletek halmozódtak fel. Ennek oka sokszor, hogy a betegség változása vagy mellékhatások jelentkezése miatt időközben már más gyógyszerre, hatáserősségre állítja át az orvos a beteget. Ezekben az esetekben mind a beteg, mind pedig a biztosító fizetett a gyógyszerért, amit végül nem használnak fel, hanem kidobják, amely nagyságrendileg évente több milliárd forint.

Nincs pénz

A Hír24 által megkérdezett gyógyszerészek szerint a rendelet megjelenése eddig nem okozott nagyobb rohamot a patikákban. Volt olyan patikus, aki szerint nem is hoz komolyabb forgalomváltozást az új szabályozás, hiszen azok a betegek, akik krónikus betegséggel élnek, és szükségük lehet nagyobb mennyiségű gyógyszerre, már régen a havi adagra váltottak. Persze nem a minisztérium által jelzett okokból. Egyszerűen azért, mert nincs pénzük többet vásárolni egyszerre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik