Belföld

„Meg kell értenie Orbánnak, hogy nincs pénzünk”

A főpolgármester szerint fogy az idő, és csak akkor menekül meg a BKV, ha gyors megegyezés születik a kormánnyal.

Tarlós István személyesen vezeti azt az ötfős tárgyalódelegációt, amely a BKV megmentéséről tárgyal majd. Rajta kívül Rogán Antal belvárosi polgármester, Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, György István főpolgármester-helyettes, valamint Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerepel a küldöttségben.

A megbeszélések menetrendjéről egyelőre nem tudni semmit, így az sem világos, hogy kikkel és miről ülnek le egyeztetni. A városvezető mindenesetre mai tájékoztatóján kijelentette: személyesen Orbán Viktorral akar megállapodni a kérdésben. A főpolgármester szerint a miniszterelnök úgy látja, hogy a fővárosnak van még tartaléka, ezért fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyék a számára, ha a kormány nem segít, elkerülhetetlen a fuvarozócég csődje.

Tarlós István a múlt héten jelentette be, hogy a BKV kritikus helyzete miatt mára összehívja a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, ám végül elhalasztották a tanácskozást. Ezt egyébként a Fidesz-KDNP-frakció javasolta, és határozott ígéretet tett arra, hogy felgyorsulnak a kormánnyal folytatott tárgyalások.

A szerdára tervezett közgyűlésen döntöttek volna egyebek mellett arról, hogy a főváros 15 százalék forrást zárol az intézményeknél, s az összeget a BKV működési céljaira fordítja, 6 milliárd plusz 4 milliárd forint közvetlen pénzügyi támogatást nyújt a cégnek, 9 milliárd forint tagi kölcsönt ad április 30-ig, befagyasztja az összes nem kötelező feladatot, és a legvégső esetben tarifaemelés következhetett volna.

Ám csak akkor lépi meg mindezeket a Városháza, ha a kormány felszabadítja a 32 milliárd forintos normatív támogatást, és megadja a főváros által kért 21 milliárd forintos segítséget.

A kormányfő vasárnap az MTI-nek azt mondta, a kabinet a budapestiek oldalán áll, de hosszabb távon szerinte fenntarthatatlan, hogy az ország legjobban fejlődő gazdasági térsége ne tudja a szegényebb országrészektől való forráselvonás nélkül megszervezni a tömegközlekedését.

A széles körben elterjedt nézetek ellenére egyébként a jelenleg a tönk szélén álló BKV nem tűnik túlzottan pazarló szervezetnek a számok tükrében. Attól még csődbe mehet.

Jobbik: a BKV-t is államosítani akarják

Az ellenzéki párt szerint nem a kormány folytat gazdasági szabadságharcot az IMF és az EU ellen, hanem Budapest a kormány ellen. A Jobbik szerint a kormány a BKV-nak járó, korábban megítélt normatív támogatások visszatartásával az iskolák és a kórházak után a tömegközlekedési vállalat államosítását készíti elő.

Losonczy Pál frakcióvezető úgy vélte, a fővárosi fideszes országgyűlési képviselők nem állnak ki Budapestért, mert az az érdekük, hogy főváros szerepe csökkenjen, és a saját kiskirályságuk szerepe növekedjen. Szabó György jobbikos fővárosi képviselő azt mondta, elfogadhatatlan, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a normatív támogatások zárolásával fenyegeti a BKV-t, és felszólította a tárcavezetőt, fejezze be a kísérletezést.

Szabó György emlékeztetett: a BKV járműparkja 21 évnél idősebb, a belső műszaki adóssága pedig 800 milliárd forint, ami az egész főváros éves költségvetésének kétszerese. A Jobbik szerint a BKV megújítására jelenleg nincs fedezet. Az ellenzéki párt fővárosi frakciója ezért a közösségi közlekedés áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését és a BKV-t érintő jövedéki adó csökkentését javasolja. Szerintük az így megspórolt összegből csökkenthető lenne a társaság adóssága, javítható lenne a járműállomány és hosszútávon a jegyárak is csökkenhetnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik