Belföld

A tervek szerint hét járást alakítanak ki Csongrád megyében

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi vitára bocsátott tervei szerint hét járást alakítanak ki Csongrád megyében - közölte B. Nagy László kormánymegbízott.

A hagyományoknak és kistérségi beosztásoknak megfelelően a megyében szegedi, hódmezővásárhelyi, mórahalmi, makói, szentesi, csongrádi, kisteleki központtal jönnek létre a járások 2013. január 1-jével – mondta sajtótájékoztatóján a politikus.
A települési polgármesterek január végéig jelezhetik, ha nem értenek egyet a KIM koncepciójában szereplő beosztással, majd a képviselő-testület többségi döntésével kérhetik a minisztériumot, hogy másik járáshoz tartozzanak – közölte a kormánymegbízott, hozzátéve: számításai szerint Csongrád megyében legfeljebb három ilyen település akadhat.
A járások beosztását úgy alakították ki, hogy a lakosságnak lehetőleg 30 kilométeren belül elérhető legyen a járási kormányhivatal, ahol el tudja intézni az állammal kapcsolatos ügyeit. Így egy helyen lesznek megoldhatók a megyei kormányhivatal szakigazgatási szerveihez kapcsolódó ügyek, a kormányablakokban már elérhető és a jövő év elejéig tovább bővülő szolgáltatások, és azok az állami feladatok, amelyek a települési önkormányzatok jegyzőitől átkerülnek a járási hivatalokhoz – tudatta B. Nagy László.
A járási kormányhivatalok kialakítását informatikai fejlesztés előzi meg, ez lehetővé teszi, hogy a lakosság mindenhol ugyanazt a gyors és rugalmas szolgáltatást kapja majd. Az ügyintézést az is segíteni fogja, hogy a kormánymegbízott reményei szerint a járási kormányhivatalok ugyanabban az épületben lesznek, amelyben jelenleg az okmányirodák működnek.
B. Nagy László hangsúlyozta, a kormány szándéka, hogy a járási hivatalokat jogi, közgazdasági vagy államigazgatási végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakemberek irányítsák majd, munkatársként pedig messzemenőkig számítanak azokra, akik jelenleg az önkormányzatokhoz tartozó és a járásokhoz átkerülő igazgatási feladatokat végzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik