Belföld

Részben pert nyert a volt esztergomi polgármester

Komoly állításokat kell helyreigazítania egy internetes portálnak, amelyeket Meggyes Tamásról tett.

Jogerősen négy pontban igazat adott Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármesternek kedden a Győri Ítélőtábla egy személyiségi jogi perben, kilenc pontban viszont elutasította keresetét, illetve a kért nem vagyoni kártérítést sem ítélte meg neki.

A szeretgom.hu internetes oldalon publikáló Bejó Gábort – kommentjeiért, blogbejegyzéseiért – első fokon három pontban marasztalta el a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság; ezt egészítette ki egy továbbival az ítélőtábla.

Így a szerzőnek a portálon nem csupán azt kell helyreigazítania, és azért elégtételt adnia, mert 2009-ben azt írta, hogy azt a személyt, aki a polgármesternek ellentmond Esztergomban, kirúgják a munkahelyéről vagy családtagjával szemben tesznek hasonló intézkedést, illetve átvilágítják, a cégei szerződéseit felülvizsgálják, illetve Meggyes Tamás átveri Esztergom képviselő-testületének tagjait, valamint hazugságon alapulva Esztergom vagyonából elvert 1,6 milliárd forint összeget, de azért is, mert arról írt: a polgármester ellenfeleit lefényképezik az utcán.

Ugyanakkor – akárcsak az első fokon eljáró megyei bíróság – nem adott helyt Meggyes Tamás azon kérelmének, hogy egymillió száz forint kártérítést is ítéljenek meg neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik