Belföld

Kevés önkormányzatnak kell az ebadó

Az önkormányzatok többségét nem érdekli különösebben az ebadó; több testület is megvitatta a kérdést, de a bevezetés mellett csak néhány döntött.

Kapcsolódó cikkek

A Napi Gazdaság csütörtöki számában emlékeztet, hogy a decemberben elfogadott állatvédelmi törvény nyitotta meg annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok az ebösszeírás és egyéb, kutyákat érintő intézkedés finanszírozására hozzájárulást szedjenek, legfeljebb hatezer, veszélyes kutyák esetében pedig húszezer forintig.

A lap Budapesten, szúrópróbaszerű vizsgálata során nem talált olyan önkormányzatot, amely rendeletet alkotott volna a hozzájárulás kivetésére. Egyedül annak volt nyoma, hogy Soroksár vitára bocsátotta a kérdést, ám a képviselő-testület szinte egyhangúlag szavazta azt le. Sem Újbuda, sem Angyalföld nem bocsátott ki ilyen rendeletet, de a XII. kerület és az V. kerület is inkább a meglévő helyi adók emelésével kíván újabb bevételekhez jutni.

Egy-két város ugyanakkor már december közepén döntött arról, hogy lesz ebadó: Újfehértó, Mindszent és Kaposvár egyaránt a hozzájárulás bevezetése mellett döntött.

Több önkormányzat – például Mohács, Lengyeltóti és Edelény – is fontolóra vette a kérdést, rendelettervezet azonban egyelőre nem született. Komlón hatástanulmányt készítettek, amely szerint a kiadások és a bevételek alapján nincs értelme az adót bevezetni – ismerteti a Napi Gazdaság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik