Belföld

Vas Népe: kisvárosba viszik a jegyzőségi feladatokat vasi falvak

A közigazgatás átszervezésével több helyütt is arra kényszerülnek a kistelepülések, hogy eddig önállóan működtetett jegyzőségüket megszüntessék.

Vas megyében két község, Nemesbőd és Vát elébe megy a törvényi kötelezettségnek, és a szomszédos kisvárossal, Véppel köt feladatellátási megállapodást – írta a Vas Népe szerdán. A törvény szerint 2013 januárjától csak kétezer lakosúnál nagyobb település tarthat fenn önálló hivatalt. A nemesbődi önkormányzat úgy határozott, hogy elébe megy a törvényszabta dátumnak, és már április elsejétől módosít – írta a lap.

Nem mindegy, hogy erőszakkal, vagy önként megyünk valahová, ha már muszáj – fogalmazott Simon Ferenc, Nemesbőd polgármestere.
Hozzátette: hat másik településsel is összefoghatnának, ám ők a mindössze három kilométerre lévő kisvárost, Vépet választották. Azt remélik, hogy a vépi jegyző irányítása alatt egy főállású ügyintéző foglalkozik majd Nemesbőd ügyeivel.
Bíró József, Vát polgármester szerint már korábban csatlakozniuk kellett volna egy körjegyzőséghez, de halogatták a dolgot, mert egy – végül meg nem valósult – reptérprojekt megkövetelte volna az ügyek önálló intézését. Úgy fest azonban, hogy hiába várnak repülőtérre, a falu anyagi helyzete pedig csöppet sem rózsás, ezért szükség van a takarékoskodásra.
Kovács Péter vépi polgármester a lapnak elmondta: nem látják akadályát a szövetkezésnek, befogadták a nemesbődiek és a vátiak kérelmét is. Nemesbőd áprilisban, Vát pedig legkorábban az év közepén csatlakozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik