Belföld

Dörner és Márta egy asztalnál

Máris vitáznak az Új Színház februári műsorrendjéről.

Az átadás-átvételről egyeztetett a Városházán az Új Színház távozó vezetője, Márta István, és a február elsején hivatalba lépő direktor, Dörner György. Márta István elmondta: az új vezetés változtatna a februári műsoron, egy kész előadást hozna be, amit ő nem szeretne. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, sem ő, sem Dörner nem árult el részleteket. Abban megállapodtak, hogy a hivatalos átadás-átvétel február elején történik majd meg.

Dörner György megjegyezte: a márciusi műsor egyeztetését már korábban el kell kezdeni. Ehhez meg kell ismerniük a jelenlegi viszonyokat, tudniuk kell, hogy mely előadások játszhatóak tovább, és el kell dönteniük, hogy mely produkciókat tartják érdemesnek erre. Hozzátette: márciusban és áprilisban a nagyszínpadon Kodolányi János Földindulás, a kamaraszínpadon pedig Páskándi Géza Vendégség című darabját tűznék műsorra.

Az új bemutatók kapcsán csak annyit mondott el, hogy a szereposztások már nagyrészt elkészültek, és azokban a jelenlegi társulatra számít. Az évad legvégére még egy bemutatót – vagy előbemutatót – terveznek, természetesen magyar szerző művét tűznék műsorra.

Az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázaton Márta István igazgató és Dörner György színész indult. A szakmai bizottság többsége szeptember közepén Márta újbóli kinevezését javasolta, ám végül Dörner György lett a befutó, aki pályázatában Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Jelentős felzúdulás fogadta a döntést, október 22-én tüntettek is a teátrum előtt a kinevezést ellenzők, több kiválóság pedig jelezte, nem hajlandó együtt dolgozni Dörnerékkel.

December közepén Tarlós István főpolgármester arra kérte Dörnert, ne alkalmazza színházában Csurka Istvánt, mert a drámaíró „az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában”. Erre Dörner azt válaszolta, nem is tervezte Csurka alkalmazását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik