Belföld

Távozik az MTVA szóvivője

Közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyát Szabó László kommunikációs igazgatónak.

„A mai nappal közös megegyezéssel távozik az MTVA-tól Szabó László kommunikációs igazgató. A közmédia megújításának első éve sikerrel zárult, a kommunikációs igazgató – korábbi megállapodásának megfelelően befejezte tevékenységét” – írja honlapján az MTVA.

Telefonon próbáltuk elérni Szabó Lászlót, de nem jártunk sikerrel. Cserháti Ágnes, az alap szóvivője megkeresésünkre elmondta: „Szabó László januárig vállalta a kommunikációs igazgatói feladatkört az MTVA-n belül. Most ért véget a megbízatása. Böröcz Istvánnal, az MTVA vezetőjével úgy állapodtak meg, hogy nem folytatják a továbbiakban a közös munkát.”

Szabó László a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki szakán, valamint az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. 1992-től 1995-ig a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (HÖKOSZ) alelnöke, majd elnöke volt, 1999-től 2002-ig az ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkári feladatokat látta el.

Tavaly márciusban nevezték ki az MTVA kommunikáció igazgatójának. Ő az üzemeltetője az “Mtva: az éhségsztrájkról valójában.” elnevezésű, a hírhamisítások miatt éhségsztrájkolók hiteltelenítésére létrehozott és azonnal meg is bukott Facebook-oldalnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik