Belföld

Az MSZP szerint az államcsőd réme fenyeget

Az MSZP szerint Orbán Viktor mára olyan helyzetbe kormányozta az országot, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ezért az ellenzéki párt szerint a miniszterelnöknek mennie kell.

Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében erre hivatkozva arra szólítja fel a Fidesz-KDNP frakció – mint fogalmazott – önálló gondolkodásra képes és hajlandó tagjait, hogy váltsák le a kormányfőt, illetve jobbkezét, Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert.
Az ellenzéki politikus szerint továbbra is csak találgatni lehet, hogy az “egytöbbkulcsos” személyi jövedelemadóval idén mennyivel járnak rosszabbul az átlagos, vagy az az alatti jövedelmű családok, ugyanis a szakmai bérminimumról, illetve bérkompenzációról még nem született rendelkezés.
Az adóemelések várhatóan még inkább visszafogják majd a “kormány dilettáns gazdaságpolitikája” miatt már amúgy is “mélyhűtött” fogyasztást, miközben az adóbevallások ezentúl “legfeljebb egy emeletes vagy sörösrekesz-alátétre férnek majd rá” – fogalmaz Józsa István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik