Belföld

Dübörgő kultúrát, bajnoki címeket Győrnek

Győr polgárai igazán sikeres évet tudhatnak maguk mögött. A város kiemelkedő alakjait faggattunk arról, mit várnak a 2012-es esztendőtől.

Győrben a színházi társulatok kétség kívül jól teljesítettek 2011-ben. A teátrumok igazgatói tervekkel felvértezve indulnak az újesztendőbe is, a kultúrára éhezők és a lokálpatrióták pedig már most tudják, hogy 2012-ben is a megyeszékhely művészeteit fogják pártfogolni.

Forgács Péter igazgató kinevezésével a Győri Nemzeti Színház is a minőségi szórakoztatás felé vette az irányt. Az idei évad darabjai sikerrel futnak, olyannyira, hogy például a januári nagyszínpadi előadásokra csak korlátozott számban, míg a Kisfaludy-terembe már egyáltalán nem lehet jegyet kapni a jövő hónapra. A direktor 2012-re is csak azt kívánja, hogy fokozódjanak a sikerek és a soron következő műsorterv is elnyerje a győri közönség tetszését. Igaz konkrétumokról nem kívánt beszélni a teátrum vezetője, annyit azért elárult a Győr24-nek, hogy továbbra is a nézői igények lesznek előtérben. „A gálaműsorainkat is folytatjuk, a december 29-i különleges szilveszteri összeállításunkat, februárban egy Valentin napi előadás követi, remélhetőleg hasonló ovációval fogadja majd a publikum, mint az utóbbi musical slágerekből álló válogatásunkat”– mondta Forgács Péter, aki hozzátette azt is, hogy a színházon túl, az ország gazdasági felemelkedésében is bízik.

Új mesebirodalomba költözne 2012-ben a Vaskakas Bábszínház. A gyermekzsivajtól hangos teátrum vezetője, Kocsis Rozi azt mondta, hogy az év utolsó 24. órájában és utolsó perceiben ezt fogja kívánni, vagyis, hogy a társulat egy nagyobb, még több lehetőséggel megáldott intézménybe kerüljön. „Egy új ingatlan már régi vágya a Vaskakasnak, de természetesen ezen kívül is vannak teveink. Hiszen az előttünk álló évben ünnepli majd a Győrkőcfesztivál az 5. születésnapját, ezért egy óriási bulival készülünk a győri piciknek és családjaiknak. Emellett az elképzelések között szerepel, hogy kitárjuk kapuinkat az ifjúság előtt, a felső tagozatosokat és a középiskolásokat is szeretnénk elcsábítani a színházukba” – mesélte lelkesen Rozi, aki mint egy édesanya, úgy dirigálja a 20 éves bábszínházat. Az igazgató személyesen is nagy kihívás előtt áll, hiszen jövőre direktori státusza is lejár, így újra pályáznia kell a posztra. De talán kétség sem fér hozzá, hogy ma a legjobb kezekben van meseország és annak minden lakója.

Győrben a kultúra mellett virágzik a sportélet is. Sikeres szakágak, kiemelkedő egyéni és csapatteljesítmények jellemezték a 2011-es esztendőt.

A Győri Audi ETO kézilabdás lányai győzelmet győzelemre halmoznak, mit kívánna Görbicz Anita a következő esztendőre: „A legfontosabb számomra az egészség. Elsőként ezt szeretném kívánni a családomnak, a csapattársaimnak és persze magamnak is. Ami a sportot illeti, igazán jó lenne nyáron megnyerni a Bajnokok Ligáját, utána pedig jól szerepelni a magyar válogatottal és egy nagyon szép eredményt elérni az Európa Bajnokságon.”

Az ETO Stadion gyepén szintén emlékezetes mérkőzések zajlottak az elmúlt évben, sőt 2011. mindenképpen aranybetűkkel kerül be a csapat történelemkönyvébe, nem kizárólag a számos rekord miatt, melyeket idén állított be a klub. Dudás Ádám szeretné, ha a szezon második felében is végig jó teljesítményt tudna nyújtani: „Jó lenne még több gólt rúgni a következő évben. A csapat kiemelkedő teljesítménye, a bajnokság végén aranyéremmel megkoronázva a legnagyobb álmom beteljesülését jelentené. Kelleni fog még sok szerencse 2012-ben is. A családomnak balesetmentes évet, magamnak pedig sérülésmentes esztendőt kívánnék.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik