Belföld

Gyurcsányék tüntetni készülnek az új alkotmány ellen

Demonstrációt szervez az Operaház elé a Demokratikus Koalíció január 2-án estére, amikor a dalszínházban az új alaptörvény tiszteletére tartanak gálaestet.

A szervezők arra kérnek “mindenkit, aki szívében őrzi a köztársaság eszményét, hozzon magával fáklyát, gyertyát vagy mécsest, hogy tiltakozzunk az alaptörvénynek hazudott tákolmány ellen” – közölte az MTI-vel Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt ügyvezető alelnöke.

A politikus úgy fogalmazott: miután felszámolták a demokráciát és a jogállamot, és az ország az államcsőd felé halad, “a bóvlikormány még arra is vetemedik, hogy egypárti, illegitim, demokraták számára elfogadhatatlan alaptörvényüket 13 millió forintból megünneplik az Operaházban”.

Molnár Csaba szerint noha az előadáson Erkel, Liszt, Bartók és Kodály muzsikája csendül fel, “Bartók az efféle kirekesztő politika miatt hagyta el Magyarországot”.

A képviselő azt írta: “a Gyorskocsi utcai koalíció” megszületése után hisznek abban, hogy a karácsony előtt létrejött ellenzéki együttműködés folytatódhat, ezért várják a tüntetésre a demokratikus pártokat és civilszervezeteket, valamint az őket támogatókat.

“Mutassuk meg, hogy elegünk van, és lesz elég erőnk, hogy az Orbán-rezsim bukása után helyreállítsuk az alkotmányos demokráciát” – áll közleményben.

MSZP: január másodikán ismét az összefogásé lesz a főszerep

A Magyar Szocialista Párt üdvözli a Demokratikus Koalíció csatlakozási szándékát a január 2-ai akciójához. A szocialisták minden demokratikus erőt arra kérnek, hogy csatlakozásukkal támogassák a Magyar Köztársaság védelmében szervezett megmozdulást – írja MTI-hez eljuttatott közleményében Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes.

A Fidesz egy tizenhárom millió forintos gálán kívánja ünnepelni a harmadik Magyar Köztársaság megszüntetését. Az MSZP szerint e gyalázatos rendezvényen demokrata részt nem vehet. Amikor Fidesz tort ül a Köztársaság fölött, a demokratikus ellenzéknek az utcán a helye, a tiltakozás a feladata – fogalmaznak az írásban.

Az MSZP továbbra sem ismeri el Magyarország alaptörvényeként az egyedül a Fidesz által elfogadott pártalkotmányt és illegitimnek tekinti azt. Az alkotmányos Magyar Köztársaság védelméért, a demokrácia megőrzéséért folytatott küzdelme pedig közös küzdelem minden demokratikus erővel, minden szabadságszerető magyar emberrel! Az MSZP várja minden demokratikus erő csatlakozását az akcióhoz, s a Köztársaság érdekében őszintén reméli, hogy január másodikán újra az összefogásé lesz a főszerep – áll a közleményben.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Állami Operaház január 2-án ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbelépésének alkalmából. A rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg. A rendezvény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik