Belföld

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy szegedi bírót

A szökés, elrejtőzés veszélyével, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának lehetőségével indokolta döntését a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója – mondta el Sárközy Szabolcs.
November 30-án egy szegedi bíró mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán. Az ügyészség hivatali vesztegetéssel gyanúsítja K. Zoltánt és ügyvédjelöltjét, K. Lászlót. Az ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több száz millió forintos adócsalási ügyben felajánlotta segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta, néhány millióért el tudja intézni, hogy a férfi szabadlábra kerüljön.
A korrupciós ügyben, az eddig két szegedi ügyvéd ellen indult eljárásban az ügyészség eljutott egy mentelmi jogot élvező személyig: a Csongrád Megyei Bíróság egy tanácsvezető bírájának a felelőssége vetődött fel. Ezért a Szegedi Nyomozó Ügyészség a Legfőbb Ügyészségen indítványozta, hogy hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt a köztársasági elnök függessze fel a mentelmi jogát.
A szegedi tanácsvezető bírót december 23-án őrizetbe vették.
A rendszerváltozás óta magyar bíró ellen korrupció gyanújával nem indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik