Belföld

Láncreakció és többezres tüntetés

Parlamenthez láncolt LMP-sek, fogdát megjárt ellenzékiek, méltatlankodó kormánypártiak. Egy balhés nap krónikája.

Mozgalmasra sikeredett a karácsony előtti ülésnap a Parlament falain belül és az épületen kívül egyaránt. Péntek reggel LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így tiltakozva a kormány intézkedései ellen. A rendőrség dél körül feloszlatta a demonstrációt. Több LMP-s és velük szolidáris MSZP-s képviselőt, valamint a Demokratikus Koalíció több tagját, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is előállították a helyszínről. Délután négykor a tüntetés a Kossuth téren folytatódott. A demonstráción több LMP-s politikus mellett felszólalt Kukorelly Endre író, Árok Kornél és a Magyar Szolidaritás Mozgalom tagjai is. Estére kiengedtek a Gyorskocsi utcából minden előállított politikust és a civileket is. A nap eseményeiről készült részletes beszámolónkat itt találja:

19:32 – 43 embert állítottak elő a rendőrök

A BRFK péntek esti közleménye szerint az Országgyűlés épülete elől személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt összesen 43 főt állítottak elő, köztük 15 országgyűlési képviselőt. Az előállítottakkal önként utazott együtt 11 országgyűlési képviselő. A rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai épületénél az előállítottak rendőrautóból való kiszállítását a csoporttal önként utazó képviselők akadályozták, amivel többszöri felszólítás ellenére sem hagytak fel, így jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt őket is előállították. Mentelmi jogukról lemondtak, ezért személyi adataikat rögzítették és szabálysértési eljárást indítottak ellenük, Ezután elhagyhatták a rendőrség épületét.

A közlemény szerint a személyi szabadság megsértése bűntettével megalapozottan gyanúsított 15 országgyűlési képviselő: dr. Dorosz Dávid; Ertsey Katalin; Gyurcsány Ferenc; Jávor Benedek; Karácsony Gergely; Kaufer Virág; dr. Kolber István; Kukorelly Endre; dr. Molnár Csaba; Scheiring Gábor; Szabó Rebeka; Szilágyi László; Szilágyi Péter; dr. Vadai Ágnes; Vágó Gábor.

A rendőri intézkedést akadályozó 11 országgyűlési képviselő: Gőgös Zoltán; Harangozó Gábor István; dr. Harangozó Tamás Attila; Horváth András Tibor; dr. Lamperth Mónika; Lendvai Ildikó; Mesterházy Attila; dr. Nemény András; Nyakó István; Pál Béla; dr. Ujhelyi István.

18:49 – Hazamentek a legények

Miután a képviselők elhagyták az Országházat, a demonstrálók csoportja is töredékére olvadt, a legtöbben hazamentek. Az Index úgy tudja, összesen két embert állítottak elő.

18:30 – Oszlik a tömeg

A kormánypárti képviselők távozása után a skandáló tömeg lelkesedése is alábbhagyott. A HVG szerint kezdenek elszállingózni a tüntetők.

18:22 – Rendőrsorfal biztosítja a fideszes képviselők útját

Közben távozni kezdtek a Parlament üléséről a kormánypárti képvisalők. Az Index tudósítása szerint az egyik képviselő autóját pillepalackkal dobálták meg. A rendőrség az északi kapun keresztül engedi ki a honatyák autóit. A tüntetők hangosan szidalmazzák őket, szavazóautomatának, hazaárulónak nevezik a képviselőket. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy a képviselők útját biztosítsák.

17:55 – Rendőrök vonultak a Parlamenthez

Nagyjából száz rendőr néz farkasszemet a téren maradt tüntetőkkel, akik eközben a “Diktátor! Diktátor!” rigmust kezdték skandálni. A HVG úgy tudja, LMP-s politikusok is vannak még a helyszínen és azok közül is többen a Kossuth térre indultak, akiket nemrég engedtek ki a Gyorskocsi utcai fogdából.

17:53 – A Kossuth téren maradt a tömeg egy része

A HVG beszámolója szerint a tüntetés hivatalos befejezése után is az Országház előtt maradt a demonstrálók egy csoportja, akik “Bóvlik vagytok, gyertek ki!” kiáltásokkal üzennek a kormánypárti képviselőknek.

17: 20 – “Abszurd indokkal vitték el a tiltakozókat”

A Magyar Helsinki Bizottság szerint senkit semmiben nem akadályoztak az LMP-s megmozdulás résztvevői, ezért meg kell szüntetni az ellenük indított eljárást. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy szükséges és vajon arányos volt-e a parlamenti képviselők és aktivisták elleni rendőri intézkedés.

17:18 – Mégsem vonulnak a tüntetők

A rendőrség nem tudja biztosítani a demonstrálók átvonulását a Gyorskocsi utcához, de a színpadon a szervezők azt mondják, erre lehet, hogy nem is lesz szükség, mert elkezdték kiengedni a civileket a fogdából. A bejelentést óriási ováció kíséri. Az esemény záró akkordjaként a tüntetők elénekelik a Himnuszt.

17:10 – “2012 a szembesítés éve lesz”

Schiffer András szónoklata sikerült a leghosszabbra a tüntetésen. Szavai szerint 2011 volt az elrugaszkodés éve. A valóságtól való elrugaszkodás éve. “Innen, Orbán Viktor ablaka alól üzenjük neki, 2012 éve a szembesítés éve lesz. A magyar emberek be fogják nyújtani a számlát, mert nem védte meg őket 20 év után a kétharmados többség, hanem még nagyobb kiszolgáltatottságba taszította őket. Tovább folytatta a megszorítások politikáját és kiszolgáltatja az országot a nemzetközi piacoknak, és kezemet emelt a népszuveneritásra. (..) Összefogást hirdetünk az emberekkel a demokráciáért, a kiszolgáltatottság ellen. Várunk mindenkit jövőre az urnák előtt, mert egy népszavazáson kívánjuk szembesíteni Orbán Viktort a nép akaratával” – zárta szónoklatát az LMP frakcióvezetője.

17: 02 – “Ez a nemzeti cinizmus rendszere”

Még mindig Schiffer András beszél: “Elvették a magyar emberektől a jogot, hogy független intézményeknél keressennek menedéket.(…) Nyomorba, öngyilkosságba kergetnek, állampolgárokat. Senkinek a vagyona nem lehet biztonságban, a nemzeti cinizmus rendszere kész arra, hogy bárkinek a javaira rátegye a kezét. Romokban van a jogbiztonság, a bizalom, és a biztosnágérzet. Ez a kormány háromszorosan is a kiszolgáltatottság kormánya. (…) Orbán Viktor ma Magyarország szuveneritását veszélyezteti. Nem hagyjuk, hogy a narancsos oligarchák elvegyék a népszuveneritást! (..) Nem erről volt szó 2010 tavaszán!”

A tömeg “Demokráciát!” és “Nem hagyjuk!” skandálással éljenzi a hallottakat.

16:58 – Schiffer: Orbán Viktor nem érzékeli a realitásokat

Orbán Viktor és a KDNP eljátszotta az esélyét, amit kapott másfél évvel ezelőtt. Orbán Viktor uralkodni akar, mert kormányozni nem képes – mondja Schiffer András. Ami most itt velünk, magyarokkal történik az egész országban, az az elmúlt 10 évben megtörtént a Fideszben. Orbán Viktor nem érzékeli a realitásokat, nem hallja a kritikai hangokat. (..) Új fejezet nyílik, egy önkényuralom fejezete nyílik Magyarországon – mondta a frakcióvezető.

16:54 – “Orbán Viktor joystickkal irányít”

Schiffer András lépett színpadra. “Sokan vagyunk és egyszer talán elegen is leszünk” – kezdi beszédét az LMP frakcióvezetője. Most az a legfontosabb, hogy követeljük a bebörtönzött aktivisták szabadon bocsátását – hangsúlyozta a képviselő. Szavai szerint a személyi szabadságot Orbán Viktor és képviselői fenyegetik, azok, akiket Orbán Viktor joystickkal irányít. Mi vádoljuk Orbán Viktort a személyi szabadság megsértésével. Jöjjenek ki a Parlamentből, jöjjön ki Orbán Viktor, nézzen körbe, nézzen szét ebben az országban, és utána fenyegetőzzön – mondta Schiffer. Szavait a már jól bevált skandálás kísérte.

16:49 – “A tét: szabadon élni vagy szolgaként élni”

“A demokrácia védelmében ma eljött a nap, hogy felébredt a megalázott és ellehetetlenített ellenzék, és mertek olyat tenni, amivel megmutatták az orbáni terror valódi arcát” – kezdte szónoklatát Árok Kornél, a Magyar Szolidaitás Párt társelnöke. Ma megmutatta arcát a politikai önkény, az arrogancia, a diktatúra maga. Amit a Fidesz-KDNP folytat, semmi másra nem jó, mint hogy csődbe vigye az országot, és annak minden polgárát. Eddig tett intézkedései nem tükrözték az ország többségének akaratát. (…) Ma egy régóta lappangó elképzelés vált valóra, a demokrata ellenzéki pártok összefogtak és kiálltak a diktatúra ellen, a demokrácia oldalán. Összefogtak, hogy megértésék, hogy csak együtt van esély legyőzni mindazt, amit az orbáni hatalom kiépíteni igyekszik. (…) A tét: szabadon élni vagy szolgaként élni. Itt az idő Magyarországopn gátot kell szabni a diktatúra a politikai önkény terjeszkedésének, ennek csak egyetlen megoldáa van: a jelenlegi kormány azonnali leváltása, és szakértői kormány felállítása – hangzott el az eddigi leghosszabb beszédben.

A hallottakat a tömeg újfent lelkes “Orbán takarodj!” skandálással kísérte.

16:43 – “Elég volt a gyurcsányozásból”

A köüvetkező beszédet Székely Tamás, a Magyar Szolidaitás Párt társelnöke mondta. “Elég volt ebből a kétharmadból. Elég volt a Simicska-féle orgiákból és a gyurcsányozásból. Elég volt ebből a politikából. A Magyar Szolidaritás Mozgalom összehívja az ellenzéki kerekasztalt, hogy ezt a rendszert le lehessen váltani” – jelentette ki. A tömeg ovációval üdvözölte a bejelentést.

16:35 – Karácsony Gergely: Nem szabad félnünk!

Nehéz időket élünk, ilyenkor csak kapkodjuk a fejünket, mi is történik az országban – kezdte felszólalását az LMP frakcióvezető-helyettese. Ezután Bibó Istvánt idézve azt mondta: demokratának lenni annyi, mint nem félni. MInden rossz előjel ellenére a magyar köztársaságnak és demokraáciának van jövője. “Van jövője Magyaroraszágnak, ha Ti nem féltek!” A tömeg erre a “Nem félünk, nem félünk!” és a “Nem hagyjuk, nem hagyjuk!” rigmusok skandálásával felelt.

“Félni azoknak kell, akik a parlamentben ülnek és nyomják a gombokat, és számolják fel a magyar parlamenmtalizmust. Nekik kell félniük, és nem az IMF-től, nem az Európai Bizotsságtól, Tőletek kell félniük! (…) Az Orbán-kormány meg fog bukni, ha nem féltek!” – mondta a képviselő.

16:34 – “Orbán takarodj!”

A szónoklatok közben ezt skandáják az egybegyűltek. Most Karácsony Gergely lép színpadra.

16:32 – Kaufer Virág lép színpadra

Az LMP országgyűlési képviselője felszólalásában azt mondta: nem gondolta volna, hogy törvényesen választott országgyűlési képviselőkémt lesz először dolga rendőrséggel.

16:25 – Kukorelly Endre kikéri magának

Kukorelly Endre író, országgyűlési képviselő lép a mikrofonhoz. “A magyar társadalom még mindig kómában van, és nem érzékeli, milyen hatalmas a baj. (…) Az az érzésem és attól félek, hogy a történelem megismétli önmagát, és ismét szabadságdeficit keletkezik. Elegem van, és kikérem magamnak, és kérje ki mindenki magának!” – mondta az író.


Fotó: MTI / Kallos Bea

16: 18 – Elkezdődött a tüntetés

Megkezdődött az LMP tüntetése a Parlament közelében, nem messze a József Attila szobortól. Több ezer ember fázik, de úgy tűnik, mind lelkesek. A tömegben feltűnik Bajnai Gordon is. “Orbán egy nappal karácsony előtt mélyütést vitt be a demokráciának. Felsejlik a diktatúra réme. Eddig megpróbáltunk konstruktív ellenzékként működni, de ez hatástalannak bizonyult. Nem elég a parlamentben a nem gombot megnyomni, ezért új ellenállást hirdet az LMP” – jelentette be a párt szóvívője. Széll Bernadett azt már nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent.

15:58 – LMP: Fel akartuk rázni a közvéleményt

“Demonstrációnkkal fel akartuk rázni az ország közvéleményét” – írja délután kiadott közleményében a Lehet Más a Politika. “Az Orbán-rendszerrel szemben konfrontatív, de erőszakmentes ellenállást hirdetünk, amelynek egyetlen fegyvere az igazságra való törekvés. Az a célunk, hogy minden honfitársunk tudomást szerezzen róla, hogy mi történik a hazánkkal. Az Orbán-rendszer nem lesz tartós, mert az igazságra való törekvés le fogja győzni. helyett: a társadalom egésze megtudja róla az igazságot” – teszik hozzá.

A rendőri intézkedések kapcsán azt írják, nem vitatják annak jogszerűségét, ugyanakkor határozottan felszólítják a hatóságokat a demonstrálók azonnali szabadon bocsátására. “Nem ezek az emberek veszélyesek a társadalomra, hanem az a hatalom, amellyel szemben így tiltakoztak” – zárul a közlemény.

15:55 – Jogszerűtlen volt a rendőri intézkedés?

Több szocialista képviselőt is kiengednek a Gyorskocsi utcából. Mesterházy Attila pártelnök szerint jogszerűtlen volt a rendőrség akciója, de erről nem ők tehetnek. Orbán Viktor elvesztette realitásérzékét, mielőbb le kell váltani, különben jövőre nem lesznek bérek, nyugdíjak, csődbe megy az ország- jelentette ki rögtönzött sajtótájékoztatóján az MSZP vezetője. Mesterházy Attila kijelentette: minden ellenzéki pártnak – kivéve a Jobbikot – össze kell fognia Orbán diktatúrája ellen. A Hír24 tudósítója szerint a szocialista képviselők elindultak a Kossuth térre, az LMP tüntetésére.

15:50 – „A parlament nem játszótér, a demokrácia nem játékszer”

Szili Katalin, Ivády Gábor és Molnár Oszkár független országgyűlési képviselő pénteken közös közleményben tudatta, hogy nem értenek egyet azokkal, akik “karácsony előestéjén a munkát ellehetetlenítő és az ország hírét rontó káros politizálást” folytatnak. A politikai elit pénteken alulmúlta önmagát. Szerintük a “kormány parlamentáris hagyományokkal szembehelyezkedő politikája korábban elképzelhetetlen szintre züllesztette az ország nemzetközi hírét”, az ellenzék pedig nem tudott ezzel szemben minőségi alternatívát nyújtani.

“A parlament nem játszótér, a demokrácia nem játékszer” – írta a három politikus.

15:29 – A Gyorskocsi utcából tüntetni indulnak a szocialisták

Még körülbelül két tucat MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint 30-40 aktivista van bent a Gyorskocsi utcában. Úgy hírlik, hamarosan kiengedik őket is. A szoci honatyák eztán testületileg átvonulnak a parlament elé tüntetni. A Gyorskocsi utcából már mindenkit kitereltek a rendőrök, és kordonokat állítottak fel, így az érdeklődők a Kacsa utcából figyelik a fejleményeket. Hiller István szocialista honatya is ott ácsorog, láthatóan nagyon fázik.

15:12 – Nyakó: Békés állampolgárokat vittek be

Nyakó István szerint békés és törvényesen demonstráló állampolgárokat állított elő a rendőrség pénteken az Országgyűlés épülete elől. Az MSZP országgyűlési képviselője, akit szintén elvittek a rendőrök, a Gyorskocsi utcai fogdából telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

A képviselő Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének a szavaira reagálva azt mondta: ha a fideszes képviselő lement volna a Parlament elé, akkor láthatta volna, hogy az akció békés és törvényes módon zajlik. Nyakó István hozzátette, országgyűlési képviselőként úgy véli, az a dolga, hogy fellépjen a törvénysértések ellen.

14:40 – Schiffer: 2006-ot idézi a rendőri erőszak

Az LMP frakcióvezetője szerint a párt országgyűlési képviselővel és aktivistáival szemben alkalmazott “rendőri erőszak 2006-ot idézi”; Schiffer András a Gyorskocsi utcai fogda épülete előtt elmondta: az egyik képviselőtársuk még mindig oda van láncolva az Országház autóbejáratához, viszont azok közül a képviselők közül, akiket a rendőrök elvittek, Dorosz Dávidot leszámítva mindenki szabadon engedtek.

A frakcióvezető sérelmezte az előállítás módját, mint mondta, egyik képviselőtársát a rendőrök durván nyakon ragadták, s ok nélkül rángatni kezdték. Sérelmezte azt is, hogy az őket képviselő ügyvédeket a rendőrök egy óránál is hosszabb ideig várakoztatták.

14:47 – Szanyi: Ez egy igazi terror

Az LMP és a DK képviselőit kiengedték a Gyorskocsi utcából, de a szimpatizánsok, akiket előállítottak még bent vannak; csakúgy mint az MSZP-s Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Steiner Pál, Nyakó István és Bárándy Gergely.

“Ez egy igazi terror” – ezt mondta Szanyi Tibor arra az újságírói kérdésre válaszolva, mi a véleménye a péntek reggeli élőláncot követő rendőri intézkedésről. “Húsz képviselőt vittek be a Gyorskocsi utcába. Pont, hogy a rendőrség az, amelyakadályozza a képviselők munkáját” – tette hozzá az MSZP országgyűlési képviselője.

14:30 – Vona: Gyurcsány „lenyúlta a show-t”

A Jobbik elnöke szerint bár indokolt és jogos az LMP pénteki akciója, az hiteltelen és nem az ország valódi problémáival foglalkozik. Vona Gábor szerint Gyurcsány Ferenc “lenyúlta a show-t”, és a tüntetés akkor lett hiteltelen, amikor “a szemkilövető, hazudozó, nemzetáruló Gyurcsány megjelent az emberek között és eljátszotta, hogy ő most meg akarja védeni a demokráciát.”

14:28 – Kósa : Politikai paródia zajlik

Politikai paródiának tartja a Fidesz a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt péntek délelőtt történteket – közölte Kósa Lajos a Fidesz elnökségének ülése után. A kormánypárt ügyvezető alelnöke azt mondta az LMP demonstrációjával kapcsolatban, hogy “Gyurcsány Ferenc galád módon elvitte az LMP elől a show-t”, az MSZP pedig “mellbedobással megpróbált a dobogó harmadik fokára feljutni”, hogy “akkor már az MSZP-t is tartóztassák le.”

14:20 – BRFK: 26 embert állítottak elő

A rendőrség összesen 26 embert állított elő az Országgyűlés épülete előtt pénteken tartott demonstrációról, az ő elszámoltatásuk és a jogállásuk tisztázása folyamatban van – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek délután.

Péntek reggel LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így az Országház ülésére érkezők nem tudtak autóval behajtani a területre. Az “Elég volt!” feliratú táblát tartó politikusok a Házban pénteken szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény ellen tüntettek.

A rendőrség dél körülre a Parlament északi és déli kapujánál is feloszlatta a demonstrációt. A rendőrök több LMP-s és velük szolidáris MSZP-s képviselőt, valamint a Demokratikus Koalíció több tagját, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is előállították a helyszínről. Azóta több előállított politikus – így Gyurcsány Ferenc is – elhagyhatta a Gyorskocsi utcai épületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik