Belföld

Kezdődhet a zsidó kárpótlások kifizetése

Összesen 21 millió dollár folyósításáról van szó.

Még ebben az évben megkezdődhet a holokauszt áldozatainak kárpótlása, miután első fokon bejegyezték a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök) a Fővárosi Bíróságon – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lap azt közölte: bár a kuratóriumot még csak első fokon jegyezték be, már idén megkezdődhet az összegek folyósítása, a testület vezetése ugyanis megtalálta azokat a jogi lehetőségeket, amelyek ehhez szükségesek.

Szabó György, a kuratórium júniusban megválasztott elnöke szerint 2012. január végén, február elején már jogerős lehet a kuratórium bejegyzése, így ettől az időponttól már zavartalanul működhet a testület.

Szabó György szerint összesen 21 millió dollár folyósításáról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik