Belföld

Tarhonyás húst osztott Keresztes Ildikó

Ezer adag meleg ételt osztottak szét kedden az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és hazai hírességek Budapesten. Sok volt az éhes száj.

Miközben az egyik oldalon teli bevásárlókocsikkal és tömött szatyrokkal törtek utat maguknak az emberek az egyik áruházlánc ajtaján kilépve, tőlük pár méterre, az Ökumenikus Segélyszervezet sátránál kígyózó sor állt a meleg ételért és pár kedves szóért.

Az idén 16. alkalommal megszervezett ételosztásra a XIII. kerületben lévő, Országbíró utca mögötti téren került sor. Tarhonyás húst, kenyeret, uborkát, meleg teát és szaloncukrot kínáltak a nélkülözőknek.

Elsősorban hajléktalanok álltak sorba az ingyenebédért, de az osztásban résztvevők tapasztalata szerint egyre több család és idős ember is kér egy adaggal vagy csomagoltat magának későbbre. Miközben a jótékonysági akció egyik szervezőjével beszélgettünk egy anyuka két gyermekével érkezett az ételosztásra. Csendben, illedelmesen ettek, majd megköszönve a segítséget, távoztak.

“Bár nehéz felmérni, de szabad szemmel is jól látható, hogy évről évre valamelyest hosszabb a sor. Ami ennél is feltűnőbb, hogy sajnos ma már olyan családok is sorba állnak, akik korábban nem voltak rászorulva. Jól felöltözött, a környező lakásokban élő emberek is eljönnek az osztásra, mert már egy adag étel is hatalmas segítséget jelent számukra” – válaszolta a Hír24 kérdésére, Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.


Fotó: Vanik Zoltán

A karitatív eseményen ételt osztott a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Kovács “Kokó” István világbajnok ökölvívó, az MTV műsorvezetője, D. Tóth Kriszta, Keresztes Ildikó énekes, valamint az X-Faktor felfedezettje, Wolf Kati is.

“Egyre több az éhes ember, és ha lehetőségünk van arra, hogy ételt adjunk a rászorulók kezébe, legalább naponta egyszer, akkor tegyük meg. Ha ez az otthoni maradék, amit nem a kukába kotrunk ki, hanem gondolunk a velünk szemben lévő parkban lakó hajléktalanokra és levisszük nekik, már az is valami. Már ezzel is tettünk egy apró lépést” – mondta portálunknak a DTK Show háziasszonya, D. Tóth Kriszta.

Wolf Kati és Keresztes Ildikó egy különleges meglepetéssel is készült a jótékonysági akcióra: saját maguk sütötte mézeskalácsokat ajándékoztak a szüleik mellett ácsorgó gyerekeknek.

“Már harmadik éve dolgozom az Ökumenikus Segélyszervezettel, így nem volt kérdés, hogy idén is itt a helyem. Nem lehet elégszer felhívni az emberek figyelmét arra, hogy vannak társaink, akik mellettünk élnek és nagyon rossz helyzetben vannak. Bárki kerülhet egyszer nehéz szituációba, és akkor talán nekünk is jól esne, ha valaki nyújtana egy segítő kezet. Jó az embereket ösztönözni arra, hogy figyeljünk oda, mert mindenkinek joga van ezen a Földön méltó módon létezni” – nyilatkozta az X-Faktor mentora, Keresztes Ildikó.

Az Ökumenikus Segélyszervezet december 20. és 23. között oszt meleg ételt, összesen 4000 adagot a XIII. kerületben. Az étkeztetési program december 24-25-26-án vidéken folytatódik. Debrecenben és Gyulán további több száz adag ételt adnak a segélyszervezet vidéki intézményei a rászorulóknak. A karácsonyi ünnepkör idején így összesen több mint 8000 adag meleg ételt osztanak szét – tudtuk meg Gáncs Kristóftól.

Idén újdonság, hogy elindult a segélyszervezet 1353-as adományvonala, melyen keresztül hívásonként 250 forintnyi támogatást lehet eljuttatni a rászorulók megsegítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik