Belföld

A tűzoltók rakták a legnagyobb tüzet

Szakemberek mutatták be, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk a karácsonyfa alatt.

A közelgő ünnepek gondtalansága miatt tartottak tűzvédelmi bemutatót a fővárosi tűzoltóság emberei. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság minden évben megrendezett közös akciója a karácsonyi veszélyforrásokra próbál rávilágítani.

A tűzrakás nem ment zökkenőmentesen, Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője is mondta: „Inkább a tűzoltásban jeleskednek a kollégák.”

Ég a ház

Egy konténert rendeztek be komplett szobabútorral, ággyal, fotellel, hűtővel, televízióval, számítógéppel, na és persze a karácsonyfa sem maradhatott ki a kompozícióból. Egy adventi koszorú segítségével a 30 liter benzinnel belocsolt szobát aztán felgyújtották.

A lángok gyorsan a magasba csaptak, majd a szobában lévő tv is berobbant. A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet. Kisdi Márk Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen esetek gyakran előfordulnak benzin nélkül is, ezért nem árt az óvatosság az ünnepek alatt is. A gyertyát kellő távolságra helyezzük az éghető anyagoktól, valamint a csillagszórót is szigorúan a föld felett egy méterrel gyújtsuk csak meg!

Kísérlet

A tűzoltóság kitért a konyhai balesetekre is, ami szintén sokszor vezet tragédiához, például, ha nem a megfelelő módon próbáljuk meg oltani az égő olajat.


Fotó: Kummer János

A bemutatón egy liter olajat forrósítottak fel egy tárolóban. Amint az olaj 400 fokra hevült, elkezdett égni. Mit csinál ilyenkor rosszul az ember? Sokan vízzel próbálják meg eloltani, ám elég akár két deci vizet ráönteni, és máris többméteres lángok csapnak fel. A szóvivő szerint ilyenkor mindig egy fedő segítségével fojtsuk el a tüzet.

Karácsonyi füzérek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 31 féle fényfüzért vizsgált meg, amelyből csupán három felelt meg az elvárásoknak.  Fülöp Zsuzsa, az NFH szóvivője elmondta, hogy több helyszínen is tavaly már betiltott füzérekre bukkantak. A józsefvárosi piacon 400, míg az Ázsia centerben 41 darab betiltott égősort találtak.

Mire figyeljünk?

Mi felel meg az elvárásoknak, mire figyeljünk, amikor fényfüzért vásárolunk. Fülöp Zsuzsa elmondása szerint már a csomagoláson tájékozódni kell. Ha egy terméknek nincs magyar leírása, az már önmagában kétségekre adhat okot. A rossz szigetelés, a nem megfelelő foglalat, az izzóhiba mind tűzveszélyes lehet.

Ha egy vezeték túl vékony, már nem felel meg a kritériumoknak. Ezeknek a vezetékeknek csupán egyszeres a szigetelésük, ami szintén nem nyújt megfelelő biztonságot, ezért fennáll az áramütés veszélye. Tehát a többszörös szigetelésű, lapos vezeték, valamint a transzformátoros foglalat a megfelelő – mondta Városi Istvánné minőségügyi megbízott.

A szakember szerint érdemes szaküzletben vásárolni és nem a legolcsóbb terméket választani, mert az a magas feszültség hatására lángra kaphat.

Veszélyes játékok

Az NFH az idén is vizsgálta gyerekjátékokat, melyeknél számos hiányosságra bukkantak. A nyelőcsővizsgálaton több játék is megbukott. Ilyen volt egy darts célbadobó játék, aminek részecskéi könnyen lecsavarhatók és lenyelhetők. Mágnesessége miatt a gyerek gyomrában a beleket is összezárhatja – mondta Bartalis Fodor Ede laboratóriumi mérnök. Egy játék babakocsi sem ment át a minőségi teszten, mert csak egy reteszelése volt, ami azért veszélyes, mert könnyen összecsuklik, ha a tulajdonosa beleül.


Fotó: Kummer János

Elemteszt

Fontos szempont a gyermekjátékoknál, hogy az elemtartója ne legyen egy mozdulattal eltávolítható. Több vizsgált beszélő baba és játék telefon is megcsúszott a teszten. A telefonoknál nemcsak az elemtartó, hanem a hangerő is a megengedett tűréshatár felett volt (80 decibel a megengedett). A mérnök szerint számos olyan játék van forgalomban, amin olyan hosszú zsinór található, ami könnyen megfujthatja a három év alattiakat. A megengedett zsinór hossza nem lehet több 380 milliméternél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik