Belföld

Kétharmad a négyötödből – Lázár lehetőséget emleget

A Fidesz frakcióvezetője szerint a házszabály-módosítás célja az, hogy a kormány ülésszakonként hat alkalommal lehetőséget kapjon a gyors jogalkotásra.

Lázár János azt mondta: az ország és Európa gazdasági helyzetére tekintettel a mindenkori kormánynak lehetőséget kell kapnia – ülésszakonként hat alkalommal – a gyors jogalkotásra. Így ha szükséges, bizonyos kérdések törvényben rendezhetők két nap alatt a parlamentben – tette hozzá, megjegyezve, hogy az alaptörvényt és az ahhoz kapcsolódó jogszabályokat nem lehet majd ilyen menetrendben tárgyalni.

Szó sincs arról, hogy elmaradna a vita – mondta a frakcióvezető.A házszabály-módosítás másik célja – folytatta -, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványok rendszere visszatérjen az eredeti kerékvágásba, és csökkenjen azok száma. Azért is javasolták a házszabály felülvizsgálatát, mert az ellenzék szeptember óta folyamatosan tiltakozik a zárószavazás előtti módosító indítványok intézménye ellen – közölte, hozzáfűzve: “tudomásul vettük, hogy az ellenzéki pártok korlátozni szeretnék a többséget, különösképpen a kormányt a gyors döntések meghozatalában”.

Lázár János és hét frakciótársa csütörtökön kezdeményezte országgyűlési határozati javaslatban a házszabály módosítását. Indítványuk alapján a kivételes sürgős eljárással két ülésnap alatt válhatna elfogadhatóvá egy előterjesztés. Az újfajta tárgyalási módhoz a parlamenti képviselők kétharmadának hozzájárulása szükséges, míg kezdeményezéséhez a képviselők egyötödének támogató aláírása kell, azzal a kikötéssel, hogy ülésszakonként legfeljebb két kivételes sürgős tárgyaláshoz lehet csatlakozni.

A kivételes sürgős eljárás elfogadása során az Országgyűlés a módosító javaslatok benyújtásának határidejéről, valamint a határozathozatal időpontjáról is dönt. A parlament ezt követően összevont általános és részletes vitában tárgyalja meg az előterjesztést, a frakciók ezalatt egyenként tizenöt perces, a független képviselők pedig összesen ötperces időkeretben fejthetik ki álláspontjukat. A Ház legkorábban az eljárás elrendelését követő ülésnapon szavazhat a módosító indítványokról és a teljes törvényjavaslatról.

A fideszes politikusok előterjesztése meghagyná a már létező gyorsított tárgyalási módot jelentő kivételes eljárást, de ennek elérhetőségét is a szavazatok kétharmadára csökkentenék a jelenlegi négyötödről.

A kormánypárti képviselők emellett változtatnának a zárószavazás előtti módosító javaslatok benyújtási rendjén is. A házszabály hatályos rendelkezései alapján ilyen indítványt csak azokhoz a már elfogadott módosító indítványokhoz lehet benyújtani, amelyek nincsenek összhangban az alkotmánnyal vagy más törvénnyel, illetve az előterjesztés többi rendelkezésével.

A határozati javaslat értelmében ugyanakkor az előterjesztő, valamint a témában illetékes és az alkotmányügyi bizottság a jelenlegi tartalmi korlátozások nélkül is benyújthatna zárószavazás előtt módosító javaslatot azzal a megszorítással, hogy az csak az egységes javaslat által érintett törvények rendelkezéseire terjedhet ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik