Belföld

Fekete reggel Fejérben

Egy halálos és egy súlyos balesetet is okoztak a nedves utak Fejér megyében. Bicske környékén sok autó csúszott árokba.

Pénteken reggel a 7-es főúton halt meg ütközés miatt egy autóvezető. Felcsúton. a buszmegállóban sodort el két fiatalt egy kisteherautó.

A halálos balesetről 06 óra 36 perckor érkezett jelzés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére. Egy Suzuki közlekedett a 7-es főúton Kőszárhegy felől Szabadbattyán irányába. A települést jelző tábla előtt mintegy 200 méterrel az autó a nedves aszfalton megcsúszott, keresztbefordult, majd áttért a szemközti sávba, ahol egy Ford Transit kisteherautó közlekedett, ami a Suzuki jobb oldalának ütközött. A baleset következtében a Suzukit vezető nő azonnal életét vesztette. A Ford sofőrjét a mentők a székesfehérvári kórházba szállították. Sérüléséről egyelőre nincsen információ- tájékoztatott a megyei rendőr-kapitányság sajtószolgálata.

Súlyosan sérült az a két fiatal, akiket egy kisteherautó sodort el Felcsúton. A fiatalok a buszmegállóban álltak, amikor a kisteherautó a nedves úton megcsúszott. A fiatalokat elsodorta, majd egy ház betonkerítésének csapódott.

Egy 16 éves fiú, és egy 26 éves fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett, a gépkocsi  utasa könnyebben sérült. Az autó sofőrje nem sértetlen maradt. A baleset körülményeit a Bicskei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja- adta hírül a rendőrség sajtószolgálata.

A reggel folyamán a Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére több más közlekedési balesetről is érkezett bejelentés. Sok autó csúszott árokba a nedves úton. Sérülés nem történt egyik balesetben sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik