Belföld

Holnaptól újra teljes vonalon az 1-es villamos

Csütörtökön délután négy órakor ünnepélyes keretek közt adják át az öt éve egymilliárd 300 millió forintból felújított szegedi Nagyállomás előtti Indóház teret. Az eseményt követően helyreáll az 1-es villamos teljes szakaszán a régi forgalmi rend, a villamosok pedig 16:35-től kezdve újra Rókustól a Nagyállomásig járnak majd.

Forgalmi rendi változásokat hoz december 16-a a közlekedőknek Szeged városában.

Csütörtök reggeltől újra egyirányúvá válik az Oskola, a Kígyó és a Jókai utca, a Victor Hugo utca a Kelemen utca irányába lesz járható, a Zrínyi utcán pedig újra lehet parkolni. Fontos tudnivaló, hogy a Széchenyi tér Kiss Menyhért – Kelemen utca közötti szakasza (gyakorlatilag ez a tér Kárász utcai részét jelenti) a Belvárosi híd irányába csak a tömegközlekedés járművei számára járható! A Nagyállomást a jövőben a kétirányú Galamb utca felől lehet megközelíteni, ugyanis itt került kialakításra egy parkoló. A Szent Ferenc utca Boldogasszony sugárút – Indóház tér közötti része zsákutcává, és parkolási övezetté vált.

Délután négy órakor az Indóház téren dr. Botka László polgármester fog köszöntőbeszédet tartani, valamint fellépnek a Cotton Club Singers művészei is, és Szeged új villamosát is meg lehet csodálni. 16:35-től pedig az 1-es villamos újra teljes szakaszon közlekedik a Nagyállomás és a Rókusi pályaudvar között.
A június 16-án kezdett felújítás így csak egy hónapot késett – eredetileg november 16-án kellett volna újra átadni a forgalomnak a megújult belvárosi szakaszt. Igaz, ez a projekt-rész sehol sincs a majdani 2-es villamos beruházásához képest, amely 417 milliós kötbérrel, és lassan másfél éves csúszással rekorder a tömegközlekedési megújulásban. Legutolsó hírek szerint a Rókusi körúton csak 2012 márciusától várhatóak a tuják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik