Belföld

Figyelmeztetést kapott az MTI Hírcentrum főszerkesztő-helyettese

Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a figyelmeztetésben részesítette az MTI Hírcentrumának főszerkesztő-helyettesét a Lomnici-ügy kapcsán – olvasható a közmédia közleményében. A főszerkesztő-helyettes nevét nem említik, az Index szerint vélhetően Hegedűs Istvánról van szó, aki – legalábbis az ügy miatt jelenleg is éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázs szerint – korábban utasítást adott Lomnici “eltüntetésére”.

Az MTI közleményében azt írja: “az említett hírműsorokban, amelyek az MTI Hírcentrum szakmai felügyelete alá tartoznak, súlyos hiba történt, ennek következtében Lomnici Zoltán személyiségi jogai sérültek.” Az MTI vezérigazgatója emiatt utasítja az érintett munkatársat, tegye hatékonyabbá az adásba kerülő tartalmak kontrollját.

Az ügy előzménye, hogy Duna TV és az MTV másfél héttel ezelőtti híradójában kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Tőkés László, az Európai Parlament alelnökeként, Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőjeként tartott sajtótájékoztatót. Az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálatban érintett három munkatárs a médiahatóság közleménye szerint a szakmai hibát elismerte, és vállalta a felelősséget. Mindhárman vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik