Belföld

Hegesztőközpontot épít a Volkswagen Pozsonyban

Mintegy 1200 új munkahelyet biztosít az a hegesztőközpont, amelyet a német Volkswagen autógyár tervez megépíteni Pozsonyban.

A beruházás értéke 1,1 milliárd euró – írja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap kedden. A Volkswagennek összeszerelő üzeme van Pozsonyban, s az új hegesztőközpont a gyár mellett épülne fel.

“A következő öt évben 1,5 milliárd eurós beruházásra készülünk Szlovákiában. A pozsonyi gyár egyik csarnokát lebontjuk, s helyén épül fel az új, nagyobb befogadóképességű gyárcsarnok”  – nyilatkozta újságíróknak Vladimír Michalík, a Volkswagen szóvivője.

A hegesztőközpont tervei már elkészültek, s a társaság már elküldte az illetékes környezetvédelmi hatóságnak, vizsgálja meg, megfelel-e a szlovákiai környezetvédelmi előírásoknak.

Az új gyárat 2012 tavaszán kezdik meg építeni, s a Volkswagen gépkocsik részeit hegesztenék benne. A lap értesülése szerint a Volkswagen egy hegesztési kutató-központot is telepítene pozsonyi gyára mellé.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb külföldi beruházásáról van szó Szlovákiában – jegyzi meg a gazdasági napilap. Az újság úgy tudja: a Volkswagen azért döntött Pozsony mellett, már a városban már sikeres üzemei működnek, Szlovákiai tagja az euróövezetnek és Pozsonyból a Volkswagen konszern minden fontos piaca gyakorlatilag könnyen elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik