Belföld

Kerékpárút-fejlesztést tervez Hódmezővásárhely

ódmezővásárhely fejlesztené a város kerékpárút hálózatát egy mintegy 330 millió forint összköltségű – 90 százalékban uniós támogatás segítségével megvalósuló – beruházás keretében; az erre vonatkozó pályázatot októberben adták be, s ha támogatást nyer, a kivitelezés jövőre le is zárulhat.

A több városrészt érintő fejlesztés eredményeként mintegy 3 kilométer új kerékpárút, 800 méter kerékpár- és gyalogút épülhet, valamint 1,3 kilométernyi szakaszon a meglévő kerékpárút szélesítésére és felújítására kerülhet sor.
A projekt részeként 9 helyszínen összesen mintegy 500 kerékpár elhelyezésére alkalmas kerékpártároló is létesülhet. A város a fejlesztésre októberben nyújtott be pályázatot, a beruházás – a kedvező elbírálás esetén – jövőre meg is valósulhat.
Az új kerékpárutak fontos kapcsolatot teremtenének a jelenlegi hálózat forgalmas útszakaszai között, így a városra  jellemző kerékpáros közlekedés a település teljes területén akadálymentesebbé és biztonságosabbá válna. A beruházáshoz kapcsolódóan a város kiadványok és rendezvények segítségével szeretné tudatosítani a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályait, elsősorban az iskolás korú gyermekek körében.
Az önkormányzat hangsúlyozza: Hódmezővásárhely a nemzetközi Cittaslow – nyugodt, élhető város – szövetség első magyarországi tagjaként a közlekedési rendszer fejlesztésében kiemelt hangsúlyt fektet a kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételeinek folyamatos javítására. Jelenleg a kül- és belterületen 50 kilométernyi kerékpárút segíti a biztonságos közlekedést, s a közelmúltban a város különböző részein összesen mintegy 400 kerékpár elhelyezésére alkalmas kerékpártárolót alakítottak ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik