Belföld

Deutsch megrajzolta az ugróiskolát

Deutsch Tamás, ahogy ígérte, ugróiskolát rajzolt az MTVA székháza elé. Úgy véli, ki kell rúgni a Lomnici-botrányért felelős tévéseket.

Szombat délben a Fidesz EP-képviselője, ahogy azt korábban a Twitteren bejelentette, krétával ugróiskolát rajzolt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Nap hegyi székháza elé. A fideszes politikus azért tiltakozott így, mert az elhíresült, Lomnici Zoltánt kiretusáló televíziós tudósítás felelőseit nem rúgták ki a közmédiából.

Deutsch Tamás egy Mansfeld Pétert ábrázoló polóban érkezett az akcióra. Leszögezte: a sajtószabadság megsértésének tekinti ezt az esetet. “Lehet, hogy tetszik, vagy nem tetszik a rendszer, a lényeg, hogy erről lehessen beszélni, párbeszédet kell folytatni az ilyen ügyek elkerülése érdekében” – mondta a képviselő.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: kummer János

A helyszíni tudósítónknak Deutsch kiemelte: a vizsgálat szerint az esetért három ember felelős, a tudósításban közreműködő riporter, a vágó és az aznapi felelős szerkesztő. Ők, Deutsch szerint el is ismerték a felelősségüket, és viselniük is kell botrányos tettükért a következményeket. Nekik rajzoltam az ugróiskolát – mondta. Hozzátette: ha úgy érzik, nem ők a felelősök, akkor viszont mondják meg, hogy szerintük ki.

A Duna TV és az MTV szombati híradójában kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Tőkés László, az Európai Parlament alelnökeként, Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőjeként tartottak sajtótájékoztatót.

Deutsch Tamás a retusálási botrány kipattanásnak napján azt írta a Twitteren, hogy “ha az Index információja megfelel a valóságnak, a vágóval és a napi felelős szerkesztővel együtt nem rúgják ki 12-24 órán belül az MTVA nevű akármiből ezt az MTI Hírcentrum egyik munkatársát, akkor szombaton színes krétával ugróiskolát rajzolok az MTI főbejárata elé az aszfaltra!! Komolyan, és ez még csak a kezdet!”

A fideszes EP-képviselő az MTVA közleményére akkor így reagált: “Amit mondtam, megmondtam! Kisleányom színes krétáit kölcsönkérem, szombatra beélesítem! Szombat délben ugróiskolát rajzolok az MTI Naphegy téri főbejárata elé. Aztán valamennyi retusáló idióta pattoghat kifelé!”

Mivel az általa követelt kirúgások nem történtek meg, tudósítónk szerint az újságírók gyűrűjében, öt színes krétával végrehajtotta a beígért „performanszot”.

Az MTVA néhány napja egyébként megkövette Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét a személyét sértő szakmai hibáért. Az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálatban érintett három munkatárs a médiahatóság közleményes szerint a szakmai hibát elismerte, és vállalta a felelősséget. Mindhárman vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak.

Az Indexnek nyilatkozó köztévés források korábban azt állították, hogy Lomnici régóta tiltólistán van náluk. A Híradókat készítő MTI Hírcentrum vezetőségének utasításai szerint, ha nem feltétlenül muszáj, akkor nem lehet őt mutatni vagy megszólaltatni. Az ügy hátterében állítólag egy korábbi pozícióharc áll Lomnici és egy főbírójelölt között, aki közeli kapcsolatban áll az MTI Hírcentrum egyik munkatársával. Mindez némileg árnyalja azt a képet, hogy a riporter és a vágó lenne az ügyben a fő felelős.

Az ügyhöz, ha nem is szorosan, de hozzátartozik egy korábbi MTI-s hírhamisítás ügye, mellyel kapcsolatban az egyik közmédiás szakszervezet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordult és belső vizsgálatot kezdeményezett. Amint arról a Hír24 korábban beszámolt – az azóta hír- és háttérműsorok főszerkesztőjévé kinevezett – Papp Dániel riporterként hamis színben tüntette fel a Daniel Cohn-Bendit zöldpárti politikus magyarországi látogatásán történteket. Papp Dániel tudósításában, melyet az MTV április 1-jei esti híradójában adtak le, az hangzott el, hogy az Európai Zöldek frakciójának társelnöke nem válaszolt a kérdésre, amely szerint demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. Az Index birtokába került videóból azonban kiderült, hogy a híradós anyagot meghamisították, ugyanis Cohn-Bendit válaszolt az MTV kérdésére. Sőt, a köztévé videótárába is felkerült anyag sugalmazása ellenére, nem közvetlenül a kérdést követően, hanem attól számítva fél óra múlva állt fel és ment ki a teremből, mivel indult a repülőtérre.

Olvasói sztorik