Belföld

Tanúként hallgatták meg Dopemant a “himnusza” miatt

Tanúként hallgatta meg pénteken a Dopeman néven ismert rappert a VII. kerületi rendőrkapitányság - közölte az MTI-vel a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, amelynek képviselője jogi segítőként vett részt a meghallgatáson.

Az MTI szerdán számolt be arról, hogy nyomozást rendelt el nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt a VII. kerületi ügyészség Dopeman “himnusza” miatt.
A TASZ közleményében aláhúzta: egy bűncselekmény gyanúsítottját megilleti a védelem joga, a hallgatás joga. Senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. A tanút ezek a jogok nem illetik meg, a vallomástételt szűk körben tagadhatja meg, egyébként köteles válaszolni a kérdésekre.
Mint írták, “az ügyészség pontosan tudja, hogy az általa bűncselekménynek tartott magatartást ki valósította meg, így a tanúként történő idézés egyetlen célja és értelme az lehet, hogy a rappert megfosszák jogaitól”.
A TASZ tájékoztatása szerint Dopeman a rendőrségen a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra való hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
A civil jogvédő szervezet határozott álláspontja az, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége nem valósult meg, mivel ennek megállapíthatóságához az szükséges, hogy a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata a védett jelképre közvetlenül vonatkozzon. A zeneszámban a Himnuszra vonatkozóan sértő vagy lealacsonyító kifejezés nem hangzik el, az előadó a “bazmeggel” politikai pártokról, politikusokról, vagy például a parkolócéduláról fejti ki a véleményét – tették hozzá.
A TASZ azt írta: “a feljelentők tehát szövegértelmezési nehézségekkel küzdenek, az ügyészségről viszont ugyanezt nem feltételezzük”. Utóbbiak esetében a jogvédők szerint “feléjük irányuló vélt vagy valós politikai elvárásoknak való megfelelési kényszer vezethetett a nyomozás elrendeléséhez”. Szerintük a terhelti jogoktól való megfosztás kísérlete – mint írták – a hatalmi arroganciát jelzi.
A TASZ szerint ha valaki közvetlenül nemzeti jelképre tesz sértő vagy lealacsonyító megjegyzést, akkor is kérdéses, hogy az állam tekintélyének a megóvását jelenti-e a sértő kifejezések használóinak a büntetőjogi üldözése. Az állam tekintélye – amit a nemzeti jelképek reprezentálnak – az állami cselekvés függvénye, és azt sohasem a kritikusok csorbítják, mégoly éles szavakat használjanak is. Szerintünk a véleménynyilvánítás alaptalan üldözése és a hatalmi arrogancia rombolja ma Magyarországon mind a demokráciát, mind az állam tekintélyét – tartalmazza a közlemény.
Dopeman számának kezdősorát korábban a hvg.hu idézte: “B…szd meg az Orbánt, b…szd meg a kormányt, b…szd meg az MSZP-t és a Gyurcsányt”. Mint írták, a rapper, polgári nevén Pityinger László szerint az volt a cél, hogy megénekelje, mit érez egy “átlag magyar”. A hvg.hu minősítése szerint a trágár himnuszba a magyar Himnusz szövegének egyes sorait is beleszőtték.
Arról, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el, a Facebook közösségi portálon az előadó is beszámolt azzal a megjegyzéssel, hogy ez őt magát is meglepte.
Az index.hu arról írt, hogy egy “szélsőjobbos portál” buzdította olvasóit feljelentésre a rapszámmal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik