Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Túri Pétert, a Magyar Légimentő Kft. egykori ügyvezető igazgatóját, aki csaknem öt éven át irányította a céget, idén februárban hívták vissza, egyidejűleg Temesvári Pétert bízták meg a gazdasági társaság teendőinek ellátásával. Az elmúlt kilenc hónap alatt a többi között olvashattunk a kft. jövője miatt aggódó dolgozókról, engedély nélkül gyógyszert adó és állást halmozó új vezetőről, ügyészségi vizsgálódásról és hiányzó ÁNTSZ-engedélyről. December 31-ével Temesvári megbízatása lejár, ezért az Országos Mentőszolgálat főigazgatója novemberben pályázatot hirdetett az ügyvezető igazgatói állás betöltésére. Túri pedig úgy döntött, ismét megpályázza egykori állását.
Komoly szándékkal adta be a pályázatát, vagy ez egy fricska az OMSZ-nek?
Nem volt könnyű döntés, sokat gondolkodtam rajta. Egyrészt a személyes sorsom miatt döntöttem a pályázat beadása mellett, hiszen ehhez értek, ennek a területnek vagyok a szakértője. Másrészt láttam a cég működését, és ez egyértelműen egy lefelé pályán mozgó társaság képét mutatta. Ebben a cégben közel 130 ember dolgozik, jelentős részüket az én vezetésem alatt vettük fel. Azt érzem, hogy ezekért az emberekért, a szakmáért valamilyen személyes felelősséggel tartozom. Így azt gondolom, nincs is más lehetőségem, minthogy megmutassam, merem vállalni akár azt a helyzetet is, hogy most formai okokra hivatkozva utasítanak el. Fricskáról szó sincs, ez viccnek túlságosan durva lenne. Az OMSZ-nek mint alapítónak, tulajdonosi joggyakorlónak elemi érdeke lenne, hogy a leányvállalata jól működjön. Mert minden probléma, ami jelenleg a légi mentőknél van, bizony visszahull az alapítóra. Tehát azt, hogy nincsen ÁNTSZ-engedély, hogy az ügyészség felügyelete alatt áll a cég, a minisztérium mind számon kéri az alapítón is.
Elmondása szerint az ön irányítása alatt a Magyar Légimentő Kft. rendben működött. Akkor mégis miért küldték el?
Erre nem tudok válaszolni, mert magyarázatot sosem kaptam. Az anyacégnél dolgozó vezetők talán azt gondolták, hogy meg lehet spórolni rengeteg olyan érzelmi alapú, személyes konfliktust, amit ők esetleg velem, velünk, kollégákkal szemben éreztek. A probléma ott van, hogy az emberi érzelmek és sértettségek oltárán feláldozták a szakmaiságot. Ez a kilenc hónap a bizonyíték arra, hogy rossz döntést hoztak. Kineveztek valakit, bízva abban, hogy az a kapcsolat majd jobb lesz, bábként jobban mozgathatják majd az illetőt, és akkor nem lesznek konfliktusok sem. Ezzel szemben az eredmények mást mutatnak. Innentől kezdve azt gondolom, hogy az alapítónak félre kell tennie esetleges személyes sértettségét, és be kell látnia, hogy nem egy jó hangulatú családi, kerti partiért felel, hanem egy állami mentési rendszer fenntartásáért. Látva az anomáliákat, egyetlen megoldása lehet, visszarakni azt a személyt, akivel jól működött szakmailag a rendszer, nekem pedig békés együttélés mellett tovább kell dolgozni Magyarország mentésének biztosításáért.
Fotó: Valics Dezső
Kinevezhetnek akár egy új vezetőt is. Jöhet egy nevető harmadik…
Abszolút. Hivatalosan nem tudom, hogy hányan pályáztak, viszont szerintem nem ez a legmegfontoltabb pályázati kiírás az adott feladatra. Ha valóban a megfelelő embert keresik a megfelelő helyre, akkor nem ez a legjobb kiírás. Ennek megfelelően persze, jöhet egy nevető harmadik, és majd kilenc hónap vagy két év múlva kiderül, hogyan vált be. Csak egyet nem szabad elfelejteni: ez nem egy cukrászat, ahol szabadon kísérletezhetünk, ahol embereket engedünk betanulni vagy bizonyítani, hanem ez egy működő, mentési rendszer.
Mi a gond a pályázati kiírással?
Nagyon gyenge feltételek szerepelnek benne. Nem megfelelő arra, hogy megtalálják a kétmilliárdos cég vezetésére alkalmas embert. Komolytalan.
Gyengék a feltételek, ön – ezek közül – egynek mégsem felel meg.
Igen, nekem nincsen mentőorvosi szakvizsgám, bár baleseti sebészként több mint tizenöt éve dolgozom a mentésben. Mégis beadtam a pályázatot, mert pontosan tudom, hogy ezt a céget lehet mentőorvosi szakvizsga nélkül is vezetni, hiszen öt évig irányítottam ennek hiányában. Egyébként ebben az egészben egy általános, magyar egészségügyre vonatkoztatott problémát látok: a mai magyar egészségügyi rendszer vezetői sajnos még mindig az elmúlt ötven év egészségügy vezetői hagyományait folytatják. Nagyon sokan a hangsúlyt szinte kizárólag az orvosi kompetenciákra helyezik, míg a cégvezetői alkalmasság háttérbe szorul. Azt gondolom, e fölött már rég eljárt az idő, mert nem feltétlenül kell csak a nagy fehér varázslónak, a nagy fehér köpenyes gyógyító embernek lenni, emellett legalább ekkora hangsúlyt kellene fektetni a vezetői képességekre. A pályázati kiírás ezzel szemben még ennél is jobban koncentrál az orvosi szakmára, egyenesen mentőorvosi szakképesítés a feltétel.
Ön és az OMSZ között annak idején miért romlott meg a kapcsolat?
Szerintem a kapcsolat nem volt rossz. A konfliktust az okozta, hogy az általam képviselt cégvezetési szemlélet és az, hogy én mindet ennek a légi mentésnek, az általam vezetett cégnek rendeltem alá, szemben állt azzal, ami az OMSZ-nél uralkodott. Ezt érzem a legfontosabbnak, hogy a két cég között hatalmas volt a szemléletbeli különbség. Az OMSZ egy szocialista típusú nagyvállalat, a maga tehetetlenségi nyomatékával, jó szándékú emberekkel, kiszolgáltatott, kizsigerelt mentősökkel. Egy lomha, lassú reakcióidejű vállalat, a légimentő kft. pedig egy kis cég volt projektszemlélettel, egyhetes határidőkkel, feladatszabásokkal, számonkérésekkel stb. Nyilván mások a lehetőségek, elfogadom, hogy az OMSZ-nél nem lehet máról holnapra valamit elérni, de nézzük meg, mi történt náluk az elmúlt öt évben, és mi történt a légi mentőknél…
Szakmai irigységre céloz?
Igen. Pontosan, ez a szakmai irigység. Pedig rengeteg olyan lehetőség, eredmény, szemlélet volt a légi mentőknél, amit nyugodtan lehetne a mentőszolgálatnál is folytatni. Hogy egy példát mondjak: munkaruhabeszerzés. Míg az OMSZ-nél 180 millió forintot költöttek el kétezer-valahányszáz ruhára, darabonként nyolcvanezer forintért, ami egy kabát és egy nadrág ára volt, addig mi vettünk hatvannégyezer forintért két rövid ujjú és egy hosszú ujjú pólót, pulóvert, steppelt mellényt, télikabátot, nadrágot és egy bakancsot. Ugyanez igaz a gyógyszerekre is: nekünk olcsóbban szállítottak, mint nekik. Meggyőződésem szerint mindkét rendszer erényeit el kellene ismerni, és azokat akár a napi gyakorlatba átvenni.
Milyennek látja a magyar légi mentés jelenlegi helyzetét?
Van egy morálisan szétesett csapat, hitüket és reményüket vesztett dolgozókkal, akik egyik napról a másikra élnek, és azt gondolom, ez nagyon nagy probléma, komoly veszteség. Ami a szakmaiságot illeti, a teljesítmény 30-40 százalékkal csökkent, és gazdaságilag is nagyon komoly gondok vannak a cégben.
Fotó: MTI / Földi Imre
A 30-40 százalék mennyi beteget jelent körülbelül?
Ez 700-800 feladattal jelent kevesebbet, miközben ennyivel nem lett jobb a magyar lakosság egészségi állapota és ennyivel nem javultak a közlekedési baleseti mutatók sem. A csökkenésnek egyébként az az alapvető oka, hogy azt a riasztási protokollt, amit mi annak idején az OMSZ főigazgatójával egyetértésben kiadtunk és alapjaiban meghatározta a helikopterek riasztásának rendjét, az eltávolításom után egy hónappal megváltozatták. Nem előnyére. Ez olyan bizonytalanságot eredményezett, hogy egyszerűen elkezdték nem riasztani a helikoptereket. Következményesen pedig az egy pilótára jutó repült idő, óraszám drasztikusan lecsökkent, ami már-már a biztonságot veszélyezteti.
Érheti hátrány emiatt a lakosságot?
Meggondolatlanság lenne azt mondani, hogy emiatt direkten igen vagy nem. Minden egyes helyzet más. A magyarországi mentés rendszere megérett egy nagyon komoly, alapokat újradefiniáló átalakításra. Rendszeresen vannak olyan hibák, amelyek kérdéseket kellene, hogy felvessenek, és itt gondoljunk például a sajnálatos Kolonics-esetre, ott komoly irányítási hibák voltak, de nem lett belőle semmilyen számonkérés; és még van nagyon sok olyan történet, ahol sajnos tetten érhető a rendszer hibája. Valamint még egy konkrétum: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke, Kubányi Jolán bejelentése óta mindenki tudja, hogy a 2500 mentőápoló fele és a gépkocsivezetők jelentős része nem rendelkezik semmilyen egészségügyi képesítéssel. Ez a két csoport együtt ötezer mentődolgozót jelent legalább. Ilyenkor mindig felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon biztonságban van-e bármelyikünk az országban, ha elesik, és a piros csíkos kéklámpás autóban valóban szakmailag hozzáértő, felkészült és kompetenciával bíró mentőegység érkezik-e hozzá, vagy csak egy piros ruhás, lelkes, de szakmailag nem kellően képzett, egyébként mondjuk kőművesként dolgozó mentős kolléga? Nem őket hibáztatom, hiszen ez a munkáltatójuk felelőssége. Úgy engedik őket mentőautóba ülni és kivonulni a 4-es főútra egy karambolhoz, hogy semmi egészségügyi végzettségük nincs. Az a borzasztó nagy probléma az egészben, hogy a mentőszolgálat átalakítása még várat magára.
Februárban egyszer már elküldték, azóta több fórumon is nyíltan beszél az OMSZ és a magyar mentésügy hiányosságairól. Mit gondol, ezek után milyen elbírálásban részesül a pályázata?
A legfontosabb: az együttműködésbe, a hierarchisztikus alá-fölé rendeltségbe, a lojalitásba az én értékrendem szerint belefér egy ügy érdekében tett építő kritika, érkezzen az bármelyik oldalról is. Az esetleges vita előre visz, a (nem elvtelen) kompromisszum hasznára válhat bármely ügynek. Ha teljesen realista akarok lenni, akkor nagyon szeretnék pozitívan csalódni azokban az emberekben, akik engem indoklás nélkül elküldtek februárban. Bízom abban, hogy eljutnak arra a felismerésre, hogy a személyes érzelmeket félre kell tenni, és ha az a feladatuk, hogy rendszereket igazgassanak, akkor ezért ezt a lépést meg kell tenniük. Ez egy irracionális lépésnek tűnik az után, hogy engem elküldtek, de irracionális világban élünk. Viszont benne van a pakliban, hogy formai okra hivatkozva, miszerint nem felelek meg a kiírás egyik feltételének, be sem hívnak az interjúra. Őszintén remélem, hogy ha összerakják az elmúlt kilenc hónap törvénytelenségeit, anomáliáit, összehasonlítják azt a megelőző évekkel, akkor átlátják majd, hogy ez a továbbiakban nem egy vállalható történet.
