Belföld

Budai Gyula feljelentésekre készül a Malév ügyeiben

Az elszámoltatási kormánybiztos aggályosnak tartja az erőltetett privatizációkor elkövetett mulasztásokat.

Budai Gyula megkapta a Malév örökségéről szóló Fehér könyvet, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állított össze és juttatott el hozzá. A dokumentum áttanulmányozása után a kormánybiztos úgy ítéli meg, a feltárt tények több esetben is alapos okot szolgáltathatnak az ügyészségi feljelentésre. A körülmények részletes vizsgálata után ezért a polgári és büntetőjogi felelősség megállapítását kezdeményezi a visszás ügyekben.

A kormánybiztos különösen aggályosnak tartja az erőltetett privatizáció során elkövetett mulasztásokat, amelyek lehetővé tették, hogy a vevő saját források igénybevétele és kockáztatása nélkül minden visszafizetéssel kapcsolatos kötelezettséget a Malévra terheljen. A légitársaság így gyakorlatilag saját magát vásárolta meg, egyidejűleg feladva pénzügyi mozgásterét és irányítási lehetőségeit.

A magántulajdonban töltött időszakban született döntésekkel a Malév helyzete tovább súlyosbodott, eladósodottsága nőtt, az elherdált vagyonelemek és a kétes körülmények között megkötött szerződések miatt önálló működésre képtelenné vált. Az elhibázott és rendkívül költséges visszaállamosítással, részben az orosz fél irányába vállalt túlzott kötelezettségek miatt, végképp kényszerpályára állt a vállalat.

Budai Gyula a közeljövőben több ügyben is feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által feltárt tények és saját vizsgálatai alapján. A kormánybiztos meglátása szerint a korábbi pénzügyminiszterek, a vállalat tulajdonosi körébe tartozó személyek és a mindenkori menedzsment személyes felelőssége is felvethető a Malév jelenlegi helyzetének kialakulásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik