Belföld

Fellegi helyett Matolcsyra lő az ellenzék

Az MSZP Varga Mihályt tolná, a Jobbiknak a Titanic jutott az eszébe, az LMP pedig azt mondja, ez már kormányválság.

A szocialisták szerint a nemzetgazdasági miniszter lépésével nyilvánvalóvá vált, hogy vállalhatatlan a miniszterelnök és „jobbkezének” ideológiája, gazdaságpolitikája. Döntése tehát jó, de sajnos nem a megfelelő miniszter mondott le. Az MSZP ezért követeli Matolcsy György távozását, valamint azt, hogy a kormány haladéktalanul állítson fel önálló Pénzügyminisztériumot – olvasható a Józsa István frakcióvezető-helyettes által jegyzett közleményben.


Fotó: Reuters / Szabó Bernadett

Mesterházy Attila pártelnök pedig kijelentette, csakis kormánytag vezetheti a Nemzetközi Valutaalappal tárgyaló magyar delegációt, ezért Fellegi helyett Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt kellene megbízni a feladattal.

Fellegi Tamás miniszter lemondása ékes bizonyítéka annak, hogy a gazdaság nem egy gyorsnaszádra, hanem egy jéghegynek ütközött hajóroncsra hasonlít. Az egyre rosszabb gazdasági mutatók és a gazdasági szabadságharc sorozatos bukásai – mint például az IMF-től való függetlenedés szándékának és az államadósság csökkentésének feladása – már a süllyedő Titanic kormányánál helyet foglalókat is menekülésre kényszerítik. Így kommentálta a Jobbik közleménye a nemzetgazdasági miniszter bejelentését.

Az Orbán-kormány egyik legbefolyásosabb politikusának lemondása azt sejteti, hogy az általa vezetett delegációt az IMF a tárgyalások során kemény feltételek, csak az adófizető magyar családok újabb megsarcolásával teljesíthető diktátumok elé állították – fogalmazott Volner János frakcióvezető-helyettes.

Az LMP úgy látja, hogy a gazdasági válság mára kormányválsággá duzzadt. Schering Gábor országgyűlési képviselő felszólította a kormányfőt, hogy miközben új minisztert nevez ki Fellegi Tamás helyére, azonnali hatállyal váltsa le Matolcsy Györgyöt. Ha ez nem történik meg, akkor előbb-utóbb az egész kormánynak mennie kell.

Scheiring felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti fejlesztési tárca felel az energiapolitikáért, ami „két éve romokban hever”, eközben pedig elhalasztották a használatarányos útdíj bevezetését.

A Demokratikus Koalíció úgy tudja, azért mondott le a fejlesztési miniszter, mert a kormányfő nem adott felhatalmazást, hogy gazdaságpolitikai fordulatot jelentsen be az IMF-tárgyalásokon. Molnár Csaba alelnök, független képviselő azt állította, hogy a kabinet és a Fidesz belső köreiből származik az információja.


Fotó: Kummer János

Közölte: három feltétel kell ahhoz, hogy könnyen induljon a tárgyalás a Valutaalappal. Egyrészt a kormánynak abba kell hagynia az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikát, helyre kell állítania a piacok bizalmát, és jó személyes kapcsolatot kell ápolnia az uniós vezetőkkel. Miután ezekből egyik sem teljesül, így kudarccal zárulnak az egyeztetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik