Belföld

Határsértők Mikulás napján

Mikulás napjának hajnalán sem pihentek a határsértők, de a stabil hőkamera őrző „szemei” ezúttal sem kerülték el a hajnalban igyekvő illegális migránsokat.

A minden részletet rögzítő műszer jelzésére hamar a helyszínre siettek a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei és igazoltatás alá vonták a vasúti sínek mellett haladó három férfit Röszke külterületén.

A két koszovói és egy makedón állampolgár nem tudta igazolni az ország területén való jogszerű tartózkodását, így idegenrendészeti eljárás indult velük szemben, melynek során fény derült arra, hogy kettőjük beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, így ennek megsértése miatt büntetőeljárást is kezdeményeztek velük szemben.

Néhány órával később, szintén a stabil hőkamera jelzésére vontak igazoltatás alá egy bosnyák állampolgárt az egyenruhások Röszke külterületén egy tejháznál. A férfivel szemben – mivel nem tudta hitelt érdemlően igazolni az ország területén való jogszerű tartózkodását – idegenrendészeti eljárás indult.

Öt afgán állampolgárnak sem sikerült a terve, ugyanis a rendőrök lakossági bejelentés alapján elfogták a határsértőket Röszke külterületén egy parkolóban a kora reggeli órákban. A férfiakkal szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik