Belföld

Felfüggesztett börtön a Hatvannégy vármegye makói elnökének

Jogerősen két év - öt esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta hivatalos személy elleni, társtettesként elkövetett erőszak bűntette miatt a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn Túri Csabát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnökét.

Az ügy másod- és harmadrendű vádlottjára, Kovács Péterre és Hadobás Róbertre egy év hat hónap – három esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.
A megyei bíróság döntésével jelentősen enyhítette az első fokon eljáró Makói Városi Bíróság által kiszabott négy év, illetve három év hat hónapos büntetést.

A garázdaság miatt már korábban büntetett Túri Csaba vádlott-társaival és barátaival március 15-én éjszaka megjelent egy makói, belvárosi sörözőnél, de nem engedték be őket. Túri Csaba rendőrt hívott, mert úgy érezte, diszkrimináció érte őket. A rendőrjárőrök megállapították, hogy a söröző nyitva tartási ideje lejárt, ezért elküldték a záróra után is ott tartózkodó vendégeket, és felszólították a vádlottakat és társaikat is a távozásra. Ekkor a három vádlott szidalmazni kezdte a járőröket.

A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak ellenszegültek a rendőri intézkedésnek, és az egyik járőrt harminc-negyven centiméterre megközelítve fenyegetően léptek föl az intézkedő hivatalos személlyel szemben.
A tárgyaláson – amelyen a radikális politikai szervezet többtucatnyi tagja és szimpatizánsa is megjelent – a vádlottak az utolsó szó jogán tagadták, hogy bántalmazták az intézkedő rendőrt, és, mint mondták, a történteket – a járőrök szidalmazását – megbánták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik