Megszűnik baloldalinak lenni a Népszabadság?
Nem hiszem. Ennek üzletileg sem lenne értelme. Arra azonban lehetősége lesz egy korlátozás nélküli tulajdonosnak, hogy megváltoztassa a lap irányvonalát, statútumát.
Az MSZP kedden gyakorlatilag lemondott a Népszabadságról.
A kuratóriumi tagok szavaztak, nem az MSZP vezetői, ők legfeljebb konzultáltak egyes kurátorokkal. Amihez joguk van. Egyébként a lap sohasem a pártot, hanem a magyar baloldalt szolgálta. Persze a mindenkori MSZP vezetése ettől még elvárta, hogy megértő legyen vele a Népszabadság. Ez volt, hogy teljesült, s volt, hogy nem. A lap hatalmas erénye, hogy a hozzá közelálló politikai erőt is rendre kritikával illette.
Fotók: Kummer János
Állítólag éppen ez verte ki a biztosítékot Mesterházy Attilánál. Konkrétan az, hogy a tavalyi kampányban az MSZP résztulajdonában álló napilap ahelyett, hogy feltétel nélkül támogatta volna a szocialistákat, felhánytorgatta a balos kormányok hibáit.
Kétségtelen, hogy az MSZP-ben is léteznek ellenérzések a Népszabadság iránt.
Elsorvadt az egykor erős ballib médiabirodalom, és most az utolsó bástyák egyike, a Népszabadság is elesni látszik.
Ugye nem azt rója föl nekünk, hogy a baloldal nem volt kellően korrupt ahhoz, hogy a kormányzása nyolc évében felhalmozzon egyciklusnyi ellenzéki létre elégséges pénzt a sajtójának? Én mindig elleneztem, hogy a bal olyan médiabirodalmat építsen ki, mint a jobb. El kellett volna kerülni, hogy szinte a teljes politikai sajtó pártfüggésbe kerüljön. A média pártosodása egy lefelé mutató spirál, amely sokat árt a demokratikus nyilvánosságnak, a nemzeti önsorsrontás része. A Népszabadság üdítő kivétel ez alól.
Nem kellett kiépíteni a balos sajtót, hiszen készen kapták a rendszerváltással. Az viszont tény, hogy a Fidesz szisztémája kiválóan működik: a párttal szimpatizáló nagyvállalkozói kör saját, transzparens pénzéből épített szinte a semmiből médiabirodalmat, zömmel az ellenzéki nyolc év alatt. Ami pedig a mai médiában tulajdonjogilag nem fideszesé, azt politikamentesítik vagy ellehetetlenítik. A Fidesz-sajtón túl mára alig maradt más, mint a bulvár meg néhány koldusbotra jutott, hirdetési bevételeitől megfosztott orgánum: Klubrádió, 168 Óra, Népszava. E terv részének tűnik a Népszabadság új vágányra állítása is.
Kétségtelen, hogy eddig a Fidesz minden téren sokkal fegyelmezettebben építkezik, mint az MSZP. Ebből nem következik, hogy mindenben másolni kellene. Az elmúlt években gondoskodni kellett volna a magas színvonalú közszolgálati médiáról és a minőségi tájékoztatás egyéb feltételeiről. Egy kis országban ez kizárólag a független szakma által ellenőrzött állami támogatást kell jelentse.
“Súlyos veszélybe sodródott a teljes baloldali kultúra.”
Mesterházy Attila mondta az FN-nek fél évvel a választási vereség után: elvárná a korábban az MSZP küszöbén egymás sarkát taposó úgymond balos vállalkozóktól, hogy a nehéz időben is kitartsanak az „eszme” mellett. Értsd, finanszírozzák a balmédiát, ahogy teszi azt Simicska, Liszkay, Vitézy és Széles a jobboldalon.
Jogos felvetés. Nem titok, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány is próbált más elkötelezett befektetőt találni a Népszabadsághoz, ám ez a kutatás sem itthon, sem külföldön nem vezetett eredményre, pedig én magam is rengeteg energiát fektettem a munkába.
Szigetvári Viktor nyilatkozta tavaly nyáron a Mozgó Világnak, hogy szerinte akkor mozdulnak majd rá az üzletemberek a balos médiára, ha megérzik: bukhat Orbán.
Baj, ha erre várnak, ugyanis súlyos veszélybe sodródott a teljes baloldali kultúra. Az üzleti körök félnek itt hirdetni, az államiak pedig egyenesen el vannak tiltva ettől. Nonszensz. Üzenem a baloldali tőkéseknek, de az egyszerű előfizetőknek is, hogy pont most nem volna szabad a sorsára hagyni egy olyan zászlóshajót, mint a Népszabadság. Meg kell védenünk a kultúránkat.
A Népszabadság példányszáma jó ideje esik, ráadásul 2008 óta folyamatosan veszteséges, 2009-ben egymilliárd forint volt a mínusz. Lassan felélik a korábbi időszakban megtermelt nyereséget.
Valóban többször is tőkét kellett emelni a lapban.
Hallani, hogy a Ringier – amely Magyarországon a Népszabadság mellett a Blikk és a Nemzeti Sport kiadója – a bulvárban és a sportban is akkor juthat a jelenleginél több hirdetéshez, ha cserébe „politikailag semlegesíti” a Népszabadságot.
Hasonló érvelést Ringier-vezető szájából is hallottam.
“Az alapítvány a garancia a lap minőségére és baloldali, liberális irányvonalára, nemzeti elkötelezettségére.”
Konkrétan mit?
Azt, hogy ami a hirdetéseket illeti, a Szabad Sajtó Alapítvány tehertétel a kiadón.
Ön a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának e hét keddi ülése után jelentette be lemondását az elnöki posztról. A vezető szocialista politikusok közül ki hívta fel elsőként akár gratulálni a tökösségért, akár részvétet nyilvánítani az elveszített, feladott háború miatt?
Senki nem hívott közülük.
Tényleg?
Tényleg.
Mi történt a kuratóriumi ülésen?
Szavaztunk a jövőről, és a hatfős kuratórium kétharmada az eladás mellett tette le a voksát. Én hónapok óta próbáltam rámutatni egy másik pozícióra, apelláltam a felelősségtudatra, de elfogyott körülöttem a levegő. Alulmaradtam. Amúgy nekik is vannak racionális érveik. Egyrészt látják, hogy apadnak az alapítvány forrásai. Másrészt úgy vélik, ha az eladás során garanciát kapunk arra, hogy a lap irányvonala nem sérül, akkor a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. De én sajnos nem hiszek az ilyen garanciákban. Abban inkább bízom, hogy a Ringier-nek sem érdeke, hogy egy olyan patinás lap, mint a Népszabadság politikai, szellemi átállításában, átalakításában segédkezzen. Méltatlan lenne hozzá.
Ezen még ön is mosolyog.
Igen, ez valóban a naiv verziónak tűnhet. Az én álláspontom lényege éppen az, hogy nem bízhatjuk senki jóindulatára a lapot. Az alapítvány a garancia a lap minőségére és baloldali, liberális irányvonalára, nemzeti elkötelezettségére.
Hosszú ideje dupla védőernyő feszül a Népszabadság fölé. Először is: a szerkesztőség gyakorlatilag maga választhat főszerkesztőt, és ezzel együtt persze „irányvonalat” is. De csupán addig, míg nem követi egymást három veszteséges év. És mivel december végén épp leketyeg a harmadik mínuszos esztendő, oda az extra jogosítvány, és a tulajdonosra száll a kinevezés joga. Ez a tulajdonos 70 százalékban a Ringier, 28 százalékban a Szabad Sajtó, a maradék 2 százalék pedig az újságíróké. Mivel a lényegi kérdésekhez minimum 75 százalékos egyetértés szükséges, az alapítvány beleegyezése nélkül nincs új főnök. Ám ha a Szabad Sajtó eladja részvénypakkját a Ringier-nek, akkor elhárul ez az akadály is. Egyszerre szakad ki mindkét ernyő.
Mi a kérdés?
Egy hónap múlva elvileg új főszerkesztő kell vezesse a lapot, aki persze lehetne akár a mostani is, immár megerősítve a posztján. Kiírták már a pályázatot?
Hónapok óta próbálom ezt elérni, de nem jártam sikerrel.
“Én pedig lemondok az elnökségéről.”
Az alapítvány elnökének akarata is kevés egy kiíráshoz?
Láthatja. Az ok bizonyára az, hogy a Ringier a Szabad Sajtó Alapítvány korábbi ellenkezése dacára arra játszott, hogy előbb-utóbb kizárólagos tulajdonos lehet.
Na, ezt megpróbálom lefordítani: odafönt jegelik a Népszabadságot érintő fontos döntéseket, aminek ön szerint csak az lehet az oka, hogy a Ringier jó ideje tárgyal azzal a befektetővel, akinek azt követően adja majd el a lapot, hogy megvásárolta a Szabad Sajtó Alapítvány 28 százalékos részesedését. A cél, addig húzni az időt, míg a Ringier mindenre szabad kezet kap. Így érti?
Igen.
Mattnak tűnik.
Nem én mondtam. És nem is szeretnék mattot. Nagyon nem.
Lemondott. Vagyis mattot vár.
Az alapítvány elnökeként felelős voltam a lapért és értékeinek megtartásáért, ám keddi döntésével az alapítvány lemond erről a felelősségről, én pedig lemondok az elnökségéről.
