Belföld

LMP: Betelt a pohár az ellenzéknél

Schiffer András szerint a Fidesz másfél év alatt "cinikus, aljas módon" kiüresítette a parlamentarizmus intézményét.

A három ellenzéki pártnál és a függetleneknél is most telt be a pohár – mondta Schiffer András újságíróknak annak kapcsán, hogy a hétfői ülésnaphoz hasonlóan a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig.

A frakcióvezető azzal indokolta kijelentését, hogy a Fidesz másfél év alatt “cinikus, aljas módon” kiüresítette a parlamentarizmus intézményét. Szerinte az elmúlt éjszakák is azt bizonyították, hogy a kormánypárti honatyák a törvényjavaslatokhoz – kevés kivételtől eltekintve – nem szólnak hozzá érdemben, pedig a parlamentáris demokrácia lényege, hogy a képviselők saját felelősségükre érveljenek. “A fideszesek régóta nem ezt teszik, hanem parancsszóra nyomogatják a gombot és az előre elkészített szövegeket felolvassák” – jelentette ki.

A frakcióvezető úgy látja, a kormánypártok kiüresítették a parlamentarizmust akkor, amikor alapvető életviszonyokat szabályozó törvényeket 24 vagy akár 12 óra alatt “toltak át a Házon”.

A kormány bebizonyította tökéletes dilettantizmusát és alkalmatlanságát, a Fidesz pedig “nyíltan cirkusszá silányította a parlamentet”, amit az ellenzéki képviselők megelégeltek – összegzett, felhívva a figyelmet arra: az Országgyűlésnek egyszerre kell tárgyalnia a munka törvénykönyvét, az önkormányzati és a választójogi törvényt, valamint a költségvetést is.

Szerinte a kormányerők szánt szándékkal tolják össze a fontos törvényeket, mert úgy gondolják, hogy ha egyszerre kell ennyi fontos jogszabályról beszélni, “akkor be lehet dugaszolni a nyilvánosság csatornáit”, mert sem a média, sem az ellenzéki képviselők nem tudják, hogy mi történik. Eközben megemelik az emberek ingerküszöbét is, akik már jórészt azt sem tudják, hogy mi zajlik a parlamentben – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik