Belföld

Kérdőjelek a Schmitt-út körül

Magán- vagy hivatalos látogatáson a magyar államfő? A Népszava szerint köztársasági elnökünk senkit nem érdekel.

Az amerikai kormányzat egyetlen illetékesével sem találkozik Schmitt Pál, akit háromnapos látogatására felesége is elkísért. Az államfőt az Amerikai Magyar Koalíció hívta meg. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerint nemcsak emiatt, hanem azért is hivatalosnak számít az út, mert Schmitt Pál előadást tart a John Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok központjában a transzatlanti kapcsolatokról.

A budapesti amerikai nagykövetség másként látja. Szerintük a látogatás nem hivatalos, ezért nem is vettek részt az út szervezésében, csak az államfőnek kijáró technikai jellegű támogatást nyújtották az úthoz. Tóth József külügyi szóvivő a Népszavának azt mondta, mivel nem az amerikai kormánytól érkezett a meghívás, nem vetődött fel, hogy amerikai kormányzati illetékesekkel szervezzenek találkozót az államfőnek.

Egy, a magyar-amerikai kapcsolatokat jól ismerő szakértő a lapnak azt mondta: Schmitt Pálnak esélye sem lenne arra, hogy fogadják a Fehér Házban, de az rendkívül szokatlan, hogy az első számú magyar vezető semmiféle hivatalos programot nem bonyolít a fogadó ország illetékeseivel, holott – tekintettel a magyar-amerikai kapcsolatokban meglévő feszültségekre – nagy szükség lenne a viszony javítására.

Kiss Norbert, a KEH hivatalvezetője a lapnak azt mondta, Schmitt Pál szűk stábbal, menetrendszerű járattal utazott Washingtonba, a költségeket a magyar állam állja. Az államfő magánprogramot is bonyolít, hivatalos programja pénteken lezárul, de csak hétfőn érkezik vissza Budapestre. Schmitt Pálnak három lánya él az Egyesült Államokban, egyikük éppen Washingtonban – emlékeztet a Népszava.

Kik súgnak Amerikából?

A magyar államfőt meghívó Amerikai Magyar Koalíció elnöke a Heti Válasznak adott interjúban azt állítja, amerikai újságcikkek tartalmát is befolyásolják azok, akik itthon ellenzékben politizálnak. Szerinte a washingtoni bírálatok ellenére alapvetően jók a két ország kapcsolatai. Maximilian Teleki úgy látja: a hivatalos Magyarország – más államokkal ellentétben – nem áldoz jelentős összegeket a washingtoni, brüsszeli döntéshozók befolyásolására, inkább a Budapestről érkező politikusok meggyőző erejében bízik, meglehetősen sikeresen. Szerinte alapvetően az időhiány (EU-elnökség, elnökválasztási kampány) az oka annak is, hogy Barack Obama eddig nem hívta meg Orbán Viktort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik