Belföld

Szegeden járt a vidék koporsója

A Jobbik Magyarországért Mozgalom az új önkormányzati törvény elleni tiltakozásként országjáró körútra indított egy halottaskocsit a "vidék koporsójával". A szegedi megyeháza előtt rögtönzött sajtótájékoztatón megjelent Felgyő jelenlegi polgármestere is.

Ma délben érkezett a szegedi megyeháza elé a Jobbik által november 23-án útjára indított halottaskocsi, mely a 19 megyét járja végig a rakterében található, a vidék halálát szimbolizáló fekete koporsóval. (Hogy miért jelenti a vidék halálát az új önkormányzati törvény, arról itt olvashat bővebben.)

Samu Tamás, a Jobbik országos választmányának alelnöke a sofőrje a fekete, jobbkormányos autómobilnak. Elmondta, eddig Heves, Nógrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepüléseket járta végig, a mai napon Békés, és Csongrád megye van soron. Hozzátette, december 19-ig az egész országot szeretné végigjárni, hiszen csak Szabolcs-Szatmárban tíz településen várják. Kérdésünkre elmondta, a közemberek jól fogadják az autó feltűnését, volt olyan, hogy megállt pihenni egy kávézónál, és bejöttek utána a járókelők érdeklődni. A kistelepülések polgármesterei, jegyzői részéről már vegyesebb volt a fogadtatása, hiszen – ahogy Samu Tamás kifejtette – sokan várnak különböző pályázatok elbírálására, emiatt kisebb a mozgásterük az esetleges szimpátia kifejezésére.

Dudás Zoltán, a Jobbik Csongrád megyei alelnöke elmondta, hogy megyénkben az új önkormányzati törvény 25 települést érint hátrányosan, köztük olyan, az 1300-as évektől fennállóakat, mint Tömörkény, vagy Felgyő. Itt ragadta meg az alkalmat, hogy átadja a szót Horváth Lajos felgyői polgármesternek. A község elöljárója azt sérelmezte leginkább, hogy az új törvénnyel kapcsolatban a kistelepülések vezetőit nem kérdezték meg. Ahogy elmondta: ” nem fog három ügyintéző miatt 1300 lélek Csongrádra járni!”.

Az eseményen a sajtón és a Jobbik képviselőin kívül nem vett részt érdeklődő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik