Belföld

Költségvetés: egy csomagban verték át a módosítókat

Mindössze egy ellenzéki indítványt fogadott el a parlament, nem volt miniszteri zárszó.

Az Országgyűlés kedden szavazott a jövő évi költségvetéshez benyújtott mintegy 450 módosító indítványról. Az előterjesztő által támogatott valamennyi javaslatot egy csomagban fogadták el, a külön szavazásra kért módosítások közül azok mentek át, amelyeket a kormány támogatott.

Az ezt követő csomagban az előterjesztő által nem támogatott módosításokról voksoltak egyenként, ezek közül csak egyet fogadtak el a képviselők. A LMP-s indítvány 1 milliárd forinttal növelte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok támogatását. Az összeget úgy teremtik elő, hogy 1 milliárd forinttal emelték a bányajáradék-befizetést.

Elmaradt Matolcsy beszéde

Bár a parlament honlapján közzétett napirend szerint a nemzetgazdasági miniszter zárszavával kezdődött volna meg a szavazás a jövő évi büdzsével kapcsolatos módosító indítványairól, Matolcsy György nem szólalt fel a parlamentben. Arról, hogy miért maradt el a tárcavezető beszéde, nem tudni semmit.

Egy elfogadott módosítás szerint az önkormányzati tűzoltóságok 500 millió forinttal többet, 2 milliárd forintot kapnak jövőre. A vasúti hidak felújítására az eredetileg a kormány által javasolt 100 ezer forint – Manninger Jenő (Fidesz) javaslatára – 5,2 milliárd forinttal emelkedik.

Rogán Antal (Fidesz) javaslatára került be a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca rekonstrukciójára 1,5 milliárd forint. A képviselő egyúttal a főváros V. kerületének – a szóban forgó területnek – a polgármestere.

Szintén új kiadásként került be a jövő évi költségvetésbe a Zeneakadémia 300 millió forintos támogatása, amelyet Lázár János (Fidesz) javasolt.

A Magyar Olimpiai Bizottság 268,7 millió forint helyett 500 millió támogatáshoz jutott.

A fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezeteinek a támogatása 993 millióról 290 millióra csökkent Tapolczai Gergely és Hirt Ferenc fideszes képviselők javaslatára. Ugyan csak ők 160-160 milliót juttattak a vakok és gyengén látók, a siketek és a mozgáskorlátozottak érdekvédelmi szervezetének, de jutott – egyebek mellett – 40 millió az autisták és 20 millió az értelmi fogyatékosok társadalmi szervezetének is.

A munkaadói tb-járulék helyébe lépő szociális hozzájárulási adó 88,89 százaléka illeti a nyugdíj-, 7,41 százaléka az egészség-, míg 3,7 százaléka a munkaerőpiaci alapot. A NAV naponta utalja az alapoknak a pénzt.

Lázár János javaslatára a bírák illetményalapja havi 356 ezer forintról 391.600 forintra emelkedik, ekkora lesz az ügyészek illetményalapja is. Egyúttal megszűnik a bírák és ügyészek 13. havi fizetése.

A bíróságok támogatása összességében 5,6 milliárd forinttal emelkedik, ebből jut 1 milliárd a Pest megyei Bíróság felújítására, 475 millió 180 fő bírósági titkár és 527 millió 200 fő bírósági ügyintéző felvételére. Szintén 1 milliárd forint fordítható a Pesti Központi Kerületi Bíróságról leválasztandó új bíróság megalakítására.

Az Országgyűlés Hivatala személyi juttatásokra 1 milliárd 60 millióval többet, 10,28 milliárd forintot költhet.

A települési önkormányzatok által fenntartott színházak 1,2 milliárd forinttal többet, összesen 11,8 milliárd forintot kapnak a költségvetési bizottság javaslata nyomán.

A szja átalakítás miatti bérkompenzációra – a költségvetési bizottság javaslatára – 21 milliárdos céltartalékot hoztak létre a költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében.

A büntetés-végrehajtás – személyi juttatásra – 1 milliárd forint többletet kapott, így a teljes támogatási összeg 24,9 milliárd forint. A rendőrségnél a többlet 5,9 milliárd, a teljes személyi juttatás így 224,2 milliárd forint lett.

Külügyből-belügybe

Az Információs Hivatal a külügytől átkerül a belügybe, a működtetése 7 milliárd 670 millió forintba kerül, ennek fele a személyi juttatás.

A katasztrófavédelem 1,6 milliárddal többet, összesen 47,45 milliárd forintot kap jövőre, a Belügyminisztériumhoz került vízügyi igazgatóságok többlet támogatása pedig 192 millió forint, így a teljes támogatás 8,45 milliárd forintra emelkedett.

A gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetébe tartoznak. Ezek működési költségvetése 234,7 milliárd forinttal, 282,5 milliárdra emelkedik.

A felsőfokú intézmények hallgatóinak a központi juttatásai 69 millió forinttal, 2,83 milliárdra csökkennek. A Lakitelek Népfőiskola támogatása 100 millióval, 300 millió forintra növekszik.

A Kettesfogathajtó Világbajnokságra eredetileg nem volt előirányzat a költségvetésben. Varga László (KDNP) javaslatára 75 millió forint fordítható erre a célra.

A megváltozott munkaképességük foglalkoztatására előirányzott 13 milliárd forint 1,2 milliárddal csökkent.

A Nemzeti Szociális Alapból a korhatár alatti szolgálati ellátásokra 9 milliárddal kevesebb, 85,2 milliárd forint fordítható.

A Magyar Művészeti Akadémia titkársága az eredeti 550 millió forint helyett 755 millió forintot kapott Rogán Antal módosító javaslatára.

Adóbevételek, tb-alapok

Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) eredetileg várt bevétel 179,1 milliárd forint volt. Az előterjesztő által támogatott, és megszavazott módosítás csomagban egy 186,1 milliárdos és egy 203,5 milliárd forintos bevétel is szerepel.
A játékadóból várt bevétel 4 milliárd forinttal, 78,4 milliárdra csökkent.

Az áfa bevételre tett több módosító javaslat közül a 2.702,7 milliárd forintos lett a nyertes, ez 5 milliárddal több az eredeti javaslatnál.

A regisztrációs adó bevétel – a múlt héten elfogadott csökkentés miatt – radikálisan kevesebb lesz. Az eredeti 39 milliárd helyett az új bevételi szám 14 milliárd forint.

Az szja eredeti 1,550,7 milliárd forintos bevételi terve 1.555.8 milliárd forintra módosult.

Az egészségbiztosítási alap járulék címen 427 milliárd helyett 390 milliárd forinthoz jut. Az alap rokkantsági, rehabilitációs ellátásra 47 milliárddal többet, 183 milliárd forintot kap támogatásként.

Az állami tulajdonú társaságok támogatása keretében a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. jut 4 milliárdos többlethez, összesen 5,5 milliárd forinthoz.

A Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási és képzési támogatásra 2 milliárddal kevesebb, 25,6 milliárd forint fordítható. Az álláskeresési ellátás pedig 10 milliárddal, 57 milliárd forintra csökkent az eredeti javaslathoz képest. A szociális hozzájárulási adóból 73,6 milliárd forinthoz jut az alapba.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap plusz 22 milliárd, így 45,2 milliárd forint bevételhez jut az innovációs járulékból. Az alap költségvetési támogatása pedig 7 milliárd forint.

A szociális hozzájárulási adó nyugdíjalapot megillető része 1914 milliárd forintról 1794 milliárdra csökkent az elfogadott módosítás nyomán. A biztosítottak által fizetett nyugdíjjárulékból pedig nem az eredetileg várt 729 milliárd, hanem a módosított 742 milliárd forint folyik be jövőre. Az alap kap még 101 milliárdot az adórendszer átalakításával összefüggő pénzeszköz átvétellel.

Az egészségbiztosítási alap a tervezetthez képest 14 milliárddal kevesebbet, 152 milliárd forintot kap a munkaadóktól. A munkavállalóktól viszont 553 milliárd helyett 556 milliárd forint folyik be ebbe az alapba. Az egészségügyi hozzájárulás pedig 56 milliárdról 99 milliárd forintra emelkedett. A népegészségügyi termékadóból (chips-adóból) nem 30, hanem csak 20 milliárdot kap az alap.

A szavazást követően összeült a költségvetési bizottság, hogy megállapítsa a módosított főösszegeket.
Az origo.hu előzetes számítása szerint a képviselők 60 milliárd plusz kiadást szavaztak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik