Belföld

Blokád után bombafenyegetés

Ismeretlenek azt mondták a VÉSZ elnökének, készek lennének akár robbantani is a Lidlnél. A szövetség feljelentést tesz a rendőrségen.

Nem kizárt, hogy már bombafenyegetéssel is számolnia kell a Lidl áruházláncnak. Ismeretlenek ugyanis azt mondták a VÉSZ elnökének, hogy készek lennének akár robbantani is valamelyik Lidl-érdekeltségnél.

„Nem lehet tudni, hogy olyan szövetségesekről van-e szó, akik rosszul értelmezik a szövetséget, vagy őrültekről, netán provokátorokról, de az is lehet, hogy üres blöffölésről. A VÉSZ elnöke mindenesetre még a mai napon bejelentést tesz a rendőrségen, mert ilyesfajta fejleményekért semmilyen felelősséget nem vállalhatunk” – olvasható a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége által kiadott közleményben.

A VÉSZ aktivistái több mint egy hete félpályás útzárral lassítják a forgalmat a Lidl szigetszentmiklósi logisztikai központjánál, és ugyanerre készülnek a székesfehérvári bázisnál is. Azután hirdették meg a blokádot, hogy hat olyan cég, amely közreműködött a lánc Bécsi úti áruházának felépítésében, nem kapta meg járandóságát.

A Lidl ugyan fizetett a fővállalkozónak, azonban – az azóta felszámolás alá került – Gropius az érintett társaságoknak már nem utalta tovább az összeget. Az alvállalkozók szerint a Lidl a garanciális visszatartásból rendezhetné a követeléseiket, fizethetne közvetlenül nekik. Az áruház azonban azt mondja, erre nincs mód, mert akkor kétszer fizetne. A tét 170 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik