Belföld

IMF-alku után kormányátalakítás?

A kormányfő január végéig, míg le nem zárulnak az IMF-fel tervezett tárgyalások, biztosan nem meneszti Matolcsy Györgyöt – írja a Népszabadság.

A lapnak egy meg nem nevezett miniszter fogalmazott úgy: a miniszterelnök kormányátalakítási szándéka ugyanakkor „benne van a levegőben, érezhetően”. Orbán Viktort elhatározottságát az IMF-sztori felerősítette – mondta egy kormányközeli forrás, akinek a társaságában Orbán Viktor már utalt is az átszervezésre, „ami két hónapon belül valószínűleg megtörténik”. Ezt fideszes források is megerősítették a lapnak, de megjegyezték: a miniszterelnök nem szokott előre egyetlen érintettel sem végleges verziót közölni.

Rogán Antalnak a miniszterelnök nem szán kormányzati posztot, de határozottan számít a véleményére – írja külön írásában a lap. A Népszabadság szerint Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár mellett Rogánnak a legközvetlenebb a kapcsolata az IMF budapesti irodájának vezetőjével. Míg Matolcsy György „inkább helyesel a miniszterelnöknek, és az Orbán Viktor által kért adatsort, kalkulációt, prognózist prezentálja, addig Rogán az irányok megtalálásában működik együtt a miniszterelnökkel. A lap forrásai nem tartják véletlennek, hogy a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a parlament gazdasági bizottságának elnöke néhány hete Washingtonban járt, múlt pénteken pedig Lázár Jánossal közösen ő tárgyalt több mint egy órán át az IMF-delegációval. Erre Matolcsy csak tíz percet szánt – írja a lap.

A Népszabadság szinte biztosra veszi Réthelyi Miklós távozását. A csúcsminiszter – noha ezt nyáron határozottan cáfolta – állítólag maga is menni szeretne. Posztjára eredetileg Lázár Jánost szemelte ki a kormányfő, de a legújabb „provizórikus” forgatókönyv szerint a frakcióvezetővel kapcsolatban felvetődött a jelenleg Navracsics Tibor által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetése is. A lapnak egy, a miniszterelnökhöz közel álló forrás azt mondta: ez a személyi változás a kormányzati struktúra átalakításával is járna. „A miniszterelnök gondolkodik arról, hogy különválassza a közigazgatási tárcát, és legyen külön igazságügyi minisztérium. Így Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek és Lázár Jánosnak is lenne miniszteri stalluma.” Ez esetben Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár ülne Réthelyi Miklós Nefmi-bársonyszékébe.

A miniszterelnök környezetében mindenesetre azt érzékelik, hogy „még minden hullámzik”. Biztos, hogy Navracsics miniszterelnök-helyettes marad, de Martonyi János távozása esetén külügyminiszter is lehetne. Egy kormányzati szereplő szerint azonban a korábbi hírekkel ellentétben a magyar diplomácia vezetője immár nem is akar távozni, a  közigazgatás átszervezéséhez, a járások kialakításához pedig Navracsicsra szükség lesz – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik