Belföld

Budai: kétszázmilliós kár érte az államot

Hűtlen kezelés és személyes adattal való visszaélés a gyanú. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók költségvetési támogatásának ellenőrzését végző két cég a főszereplő az ügyben.

Kapcsolódó cikkek

Budai Gyula szerdán sajtótájékoztatón közölte: a költségvetési bizottság elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának jelentése nyomán vizsgálódott és tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A kormánybiztos megállapítása szerint jogszabályellenesek a támogatásokat ellenőrző magáncégekkel kötött szerződések, amelyek miatt – mivel ezekre az ellenőrzésekre alapozva hozott döntéseket a korábbi szaktárca – több mint 200 millió forintos vagyoni hátrány érte az államot.

Az albizottság fideszes elnöke szerint a támogatási rendszer áttekintését az indokolta, hogy míg 2002-ben a 95 ezer megváltozott munkaképességűt foglalkoztató szektor 53 milliárd forint állami támogatást kapott, addig 2010-ben 81 milliárdot, jóllehet 29 ezerre csökkent az érintettek száma. A problémák 2005 és 2008 közé vezethetők vissza, amikor uniós jogharmonizációra hivatkozva meghozott rendeletmódosításokkal egy „igazságtalan, diszkriminatív finanszírozás alapjait teremtették meg”, és „belső piaci zavar” jött létre – fogalmazott Herman István.

Mint mondta, a csaknem 2.500 akkreditált foglalkoztató több, mint 80 milliárd forintra nőtt költségvetési támogatásának 81 százalékát 21, egyedi szerződéssel rendelkező, úgynevezett védett szervezet kapta, amelyek között „kiemelkedő három állam tulajdonú cég támogatása”. Ráadásul ezek a társaságok alámentek a piaci áraknak, gyakorlatilag a megrendelőket támogatták ezzel, és így számos más társaság „elsorvadt”. Azt, hogy a védett 21 cég vett-e fel jogosulatlanul költségvetési támogatást, az Állami Számvevőszék már zajló vizsgálata tekinti majd át – jegyezte meg Budai Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik